Oldalak

2015. január 13., kedd

Volt egyszer egy Aranycsapat

Buzánszky Jenő halálával immáron senki sincs közöttünk közülük – emlékezzünk minden idők legnagyobb magyar együttesére.

Az Évszázad mérkőzése, az olaszok római kiütése, egy svédek és egy osztrákok elleni barátságos találkozó. Ez az a négy mérkőzés, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott abban az összeállításban szerepelt, amit később Aranycsapatként ismert és emlegetett a világ. Mindössze négy meccs – de a csapat legendája ennél sokkal többet foglal magába.

Aranycsapat
Puskás vezetésével a pályán az Aranycsapat
Az 1950. május 14. és 1954. július 4. között veretlen magyar válogatott Sebes Gusztáv irányításával új alapokra helyezte az egyetemes futballt. Ma is igazodási pont, külön fejezet a sportág evolúciójában ez a válogatott, nincs olyan szakember a világon, aki ne említené meg őket, ha a futball fejlődéséről beszél.

A csapatot, amely mindent megnyert, hogy aztán a legfontosabb meccsét elveszítse. A csapatot, amelyben nem volt gyenge pont, volt ellenben legalább hét világklasszis, köztük négy igazi zseni. A csapatot, amelynek az összeállítását kívülről tudja (tudta?) minden magyar sportbarát. Azt az összeállítást, amelyben 1953 novemberében 6-3-ra legyőzték Angliát a Wembley-ben. A játékosok sorsát később nem csak a sport, a történelem is meghatározta. Volt, aki haza sem tért haláláig Magyarországra, de olyan is, aki állami kitüntetéseket kapott.


Egy csapat, amelyik immáron örökre a futballmesék legendája. Buzánszky Jenő távozott utolsónak közülük, nem sokkal kilencvenedik születésnapja előtt. A Rangadó.hu a klasszikus Aranycsapat-felállás szerint tiszteleg az egykori klasszisok előtt – haláluk sorrendjében sorba állítva a magyar futball halhatatlanjait.

Zakariás József (1924-1971) – a balfedezet. Ő élt a legkevesebbet az Aranycsapat játékosai közül. 47 évesen hunyt el Budapesten. Mindhárom emblematikus mérkőzésen (olimpiai döntő, londoni 6-3, berni vébédöntő) a pályán volt – az egyetlen tagja a csapatnak, aki Bern után nem lett többé válogatott. Harmincötször játszott a nemzeti csapatban.

Bozsik József (1925-1978) – a jobbfedezet. Az Aranycsapat szíve, motorja, zseniális irányító, kora egyik legnagyobb futballistája. 101-szeres válogatott, rajta kívül magyar férfi futballista nem érte el a száz válogatottságot. Puskással közismert volt gyerekkori barátságuk, olykor rivalizálásuk, a grundon felnőve az ösztönös zsenialitás és a tudatos klasszis megoldások ötvöződtek a játékában. A Honvédon kívül nem játszott más csapatban, nevét a kispesti stadion őrzi. Ült szövetségi kapitányként a válogatott kispadján, igaz, csak egyetlen mérkőzésen. Gólt lőtt az Évszázad mérkőzésén. Az 1978-as argentínai világbajnokság első magyar mérkőzése előtt hunyt el, emlékére a házigazda argentinok ellen gyászkarszalaggal futballozott a 12 év után résztvevő magyar válogatott.

Aranycsapat
A londoni 6:3 után
Kocsis Sándor (1929-1979) – a jobbösszekötő. Ő is szívszorítóan keveset, ötven évet sem élt. Az Aranycsapat egyik zsenije, a világ valaha volt egyik legjobban fejelő játékosa. Magyar és spanyol bajnok is volt, háromszoros magyar gólkirály. A Barcelonával BEK-döntőben is játszott. Az 1954-es világbajnokság gólkirálya, 11 találattal. A válogatottban is elképesztő a hatékonysága, 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett. Néhány hónappal ötvenedik születésnapja előtt kizuhant egy barcelonai kórház negyedik emeletéről, súlyos betegen.

Lóránt Gyula(1923-1981) – a középhátvéd. Vidékről indulva lett a világ egyik legjobb védője, sziklakeménységű, remek rúgótechnikájú klasszis. Harminchétszer húzhatta fel a válogatott mezét. Az Aranycsapat játékosai közül ő lett edzőként az egyik legsikeresebb. Idehaza csak a Honvédot és a Debrecent edzette, Németországban viszont nyolc különböző klub, a többi között a Bayern München vezetőedzője is volt. Legnagyobb sikere és halála is a görög PAOK csapatához kötődik: 1976-ban bajnoki címet nyert velük, 1981-ben pedig a kispadon ülve, szívroham következtében halt meg.

Budai II László (1928-1983) – a jobbszélső. A klasszikus Aranycsapatból ő az egyetlen, aki nem lépett pályára a berni vébédöntőben. Klubcsapatban csak a Ferencvárosban és a Honvédban játszott, mindkettővel nyert bajnoki címet, összesen ötször. Kocsissal remekül megértették egymást a pályán, rengeteg gólt készített elő. 1950-ben a lengyelek elleni barátságos meccsen viszont nem előkészítőként csillogott: négy gólt szerzett az öt magyar találatból. 39-szer volt válogatott, a rákospalotai stadion az ő nevét viseli. Az 54-es világbajnokságon csak két meccsen, Korea és Uruguay ellen játszott, a döntőn Tóth Mihály helyettesítette.

Lantos Mihály (1928-1989) – a balhátvéd. 53 válogatott meccsén hátvéd létére öt gólt is szerzett, kettőt a svájci világbajnokságon (a brazilok elleni negyeddöntőben is betalált, tizenegyesből). Az MTK-n kívül nem játszott más klubban a hatalmas lövőerejű védő, aki később edzőként is sikeresnek számított. A Videoton és a ZTE kispadján is ült.

Czibor Zoltán (1929-1997) – a balszélső. Komáromból indulva lett a Fradi legendája, bár neki is át kellett mennie parancsra a Honvédba játszani. 43-szor szerepelt a válogatottban, gyors, remekül cselező szélső volt, igazi „bolond”, nem véletlenül volt ez a beceneve. Olimpiai és világbajnoki döntőn is gólt szerzett, összesen 17-szer talált be a válogatott játékosaként. 1956 után külföldön maradt, Kocsissal együtt játszott a Barcelona egyik aranycsapatában, amellyel hat év után nyerték meg a spanyol bajnokságot 1959-ben. Játszott BEK-döntőben is 1961-ben, Kocsissal együtt: ugyanabban a berni stadionban, ahol az Aranycsapat elvesztette a vébédöntőt – ők is vesztettek a Benfica ellen.

Hidegkuti Nándor (1922-2002) – a középcsatár. Az Aranycsapat egyik legnagyobb csillaga, minden idők egyik legjobb magyar csatára, aki saját posztján forradalmasította a futballt, a hátravont csatár játékával, a mai hamis kilences előfutáraként. A csapat játékának egyik legmeghatározóbb alakja volt. Az MTK-ban töltötte pályafutása legfontosabb részét, a Hungária körúti stadion az ő nevét viseli. 69 mérkőzésen játszott a nemzeti csapatban, 39 góljából hármat az Évszázad mérkőzésén szerzett Anglia ellen. Ezen kívül még két további mesterhármasa is volt a válogatottban. Edzőként Firenzében és Győrben is legenda lett, a toszkán klubbal Olasz Kupát és KEK-et nyert, az ETO-val – második vidéki csapatként – magyar bajnok. Tizenkét évig dolgozott Egyiptomban.

Aranycsapat
A berni döntő és Puskás
Puskás Ferenc (1927-2006) – a balösszekötő. A ma már nem létező poszt univerzális világklasszisa, az Aranycsapat és a magyar futball emblematikus alakja, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója. A Honvéd és a Real Madrid legendája, két ország csapatával is járt világbajnokságon. A futballtörténelem egyik leghatékonyabb góllövője volt, a Honvédban 349 meccsen 358 gólt szerzett, a válogatottban 85 meccsen 84-szer talált a kapuba. A helsinki olimpia és a svájci világbajnokság fináléjában is gólt lőtt. 1956 után 25 évig nem tért haza, itthon sokáig a nevét sem lehetett leírni, miközben a Real Madridban, túl a harmincon, új karriert kezdett. Ötször volt magyar, hatszor spanyol bajnok, a BEK-et háromszor nyerte meg a madridiakkal, máig az egyetlen futballista, aki BEK-döntőn négy gólt szerzett (1960). Volt gólkirály itthon, Spanyolországban és a BEK-ben is. Edzőként is legendás lett, a Panathinaikosz csapatát elvezette a legrangosabb európai kupa döntőjébe (1971). Ausztráliában is edzősködött, 1981-ben tért haza Magyarországra. 1993-ban néhány mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján. Mindent, ami a magyar futballal kapcsolatban felmerül a világban, gyakorlatilag az ő nevéhez kötnek, Puskás nem csak extraklasszis labdarúgó volt, de jelenség és egy dicsőséges (futball)korszak szimbóluma – a mai napig.

Grosics Gyula (1926-2014) – a kapus. Dorogi születésű, később a Tatabányához kötődött, de az Aranycsapatba a MATEOSZ-ból, majd a Honvédból került be. A Fekete Párduc posztján a világ egyik legjobbja volt, és mivel több csapattársával ellentétben nem disszidált 1956 után, sokáig maradt a válogatott kapusa. Három világbajnokságon szerepelt, egyedüliként az Aranycsapat játékosai közül. Összesen 86-szor játszott a válogatottban. Tizenöt éven át volt a nemzeti csapat kapusa! 2008 márciusában a Ferencváros szimbolikus gesztussal leigazolta az akkor 82 esztendős legendát, a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen egy percre beállt a kapuba.

Buzánszky Jenő (1925-2015) – a jobbhátvéd. Az egyetlen játékos, aki vidéki klubból került be az Aranycsapatba, a Dorog legendája. Egy év kivételével egész pályafutását a Dorogi Bányászban töltötte, innen lett stabil válogatott, 1950-ben debütált és hat év alatt 49 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Az Aranycsapat utolsóként távozott klasszisa idős korában igazi futballnagykövet volt, soha nem mondott nemet, ha valahova hívták, gyerekekkel ugyanolyan szívesen beszélgetett a fociról, mint újságírókkal. A Nemzet Sportolójaként hunyt el, örökre lezárva az Aranycsapat földi fejezetét.

És a legendás felállás: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Hidegkuti, Kocsis, Puskás, Czibor.

Örökre velünk maradnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése