Oldalak

2014. szeptember 30., kedd

A 25 éve elhunyt Farkas Jánosra emlékeztek

A MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottsága és a Magyar Olimpiai Akadémia megemlékezést tartott szeptember 29-én hétfőn délután a Farkasréti temetőben Farkas János sírjánál.



A megemlékezés során az MLSZ koszorúját Mészöly Kálmán, Sipos Jenő és Mezei István, az Olimpiai Bajnokok Klubja koszorúját Sákovicsné Dömölky Lídia és Halász János, a MOB és MOA koszorúját Dr. Jakabházyné Mező Mária vezetésével a bizottság és a munkacsoport tagjai helyezték el Farkas János sírján és hajtottak fejet emléke előtt.

A világbajnokságok történetének talán a legszebb magyar gólját szerző, korábbi 33-szoros válogatott csatár 25 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 29-én hunyt el.

Farkas János 1942. március 27-én született, a László Kórház futballcsapatában tűnt fel, onnan hívták meg az ifjúsági válogatottba, majd került a Vasasba. 1959 és 1972 között négyszer volt bajnok, háromszor KK-győztes, egyszer gólkirály a piros-kékek színeiben. 290 élvonalbeli találkozóján 169 gólt szerzett. 1963-ban kölcsönjátékosként a Ferencvárossal VVK-elődöntős volt. Az ifjúsági válogatottal az UEFA-torna győztese lett, 1964-ben Eb-bronzérmet és olimpiai bajnoki címet nyert. Az 1962-es világbajnokságon nem játszó tartalékként kerettag, 1966-ban ellenben a magyar csapat egyik legjobbja, a brazilok elleni mindmáig világhírű álomgól szerzője volt. Utóbbi év őszén a franciákat 4:2-re, az osztrákokat 3:1-re legyőző válogatott mind a hét gólját ő szerezte!

A „sógorok” elleni találkozó után a kor legjelentősebb nemzetközi futballmagazinjának, a France Footballnak a címlapjáról ő mosolygott az olvasókra, az alábbi titulussal: Monsieur But, azaz Gól úr. 1968-ban, Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos társaságában, játszott a világválogatottban. 1966-ban, egyébként közvetlenül Albert Flórián és Bene Ferenc mögött, hetedik, 1967-ben tizedik volt az Aranylabda-szavazáson. Ezek a „száraz” adatok egy zseniről, aki pályafutása legszebb napjaiban a világ egyik legjobb csatára volt, s akinek chilei rajongói Concepción városában ma is működő Farkas Klubot alapítottak. Néhány éve avatták fel a Jancsikának becézett klasszis domborműportréját.

Farkas János 1961. december 13. és 1969. december 3. között 33 mérkőzésen 19 gólt szerzett a válogatottban. Huszonhét évesen búcsúzott a nemzeti tizenegytől, harmincévesen a piros-kékektől. 1989. szeptember 29-én hunyt el.

2014. szeptember 24., szerda

A futballistaper: Szűcs Sándor válogatott labdarúgó kivégzésének története

Az UTE kispadja feszülten figyeli az eseményeket az
1945-46-os szezon egyik mérkőzésén.
Balról jobbra: Dicker Mihály (az egyesület intézője),
Szűcs Sándor, Tamás István, Károlyi József (az UTE labdarúgói).
A Rákosi-diktatúra Magyarországán a labdarúgás többet jelentett egyszerű játéknál. Az 1950-es évek elején már formálódott a később példátlan sikereket elérő Aranycsapat, az egész lakosság valóságos futball-lázban égett. A kommunista párt terrorrendszere által szétvert hazai társadalom számára a foci különleges gyógyírt nyújtott: Puskás Ferencék góljai az emberek borús mindennapjaiba olyan hatásos módon csempésztek boldogságot, amire a korban semmi más nem volt képes.
A sikerekben rejlő potenciált a diktatúra irányítói is felismerték. A propaganda nyelvén a nyugati csapatok legyőzése egyet jelenthetett a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott diadalmával. Bár a "szolgálatért" cserébe a kirakatban lévő, legsikeresebb futballisták egy részének a hazai életszínvonalhoz képest királyi körülményeket biztosítottak, számos játékos döntött úgy, hogy inkább a sokkal élhetőbb Nyugatra szökik - ahol a nagy klubok tárt karokkal várták a kiváló magyar labdarúgókat.
Rákosiék tudták, ha ez így megy tovább, klasszisok sora fog külföldre távozni. Ezért a bevált logika szerint a disszidálni szándékozók elrettentésére a közélet más területein már használt, a Rajk- és a Mindszenty-perhez hasonló koncepciós eljárást eszeltek ki. Az áldozati szerepre egy ismert válogatott labdarúgót, az újpesti Szűcs Sándort - és vele együtt egy ígéretes karrier előtt álló, népszerű énekesnőt, Kovács Erzsit - jelölték ki. 1951-ben az egyaránt házasságban élő, egymással titkos szerelmi viszonyt folytató fiatalok gyanútlanul sétáltak bele az ÁVH csapdájába, aminek egy halálos ítéleten és egy megnyomorított életúton túl a magyar futball jövőjére nézve is jelentős következményei voltak.

A második világháborút követően Magyarországon nemcsak politikai és társadalmi értelemben, hanem a sportéletet tekintve is gyökeres fordulat vette kezdetét. Miután 1945-ben a magyar futballban megszüntették a profizmust, a játékosok nem lehettek többé hivatásos sportolók. Ez azt jelentette, hogy a futballisták immáron - legalábbis hivatalosan - nem kaphattak pénzt a pályán nyújtott teljesítményükért, amatőrstátuszúvá váltak, és a futball mellett civil foglalkozást kellett keresniük.

Róma vagy Kistarcsa
Az Újpest labdarúgócsapata egy krasznahorkai edzőtáborozás
során, 1947-ben.
(Balról jobbra, felül: Dicker Mihály, Balogh II. Sándor, Takács
Béla, Tamás István, Laborc Lajos, Szűcs Sándor, Berzi Sándor.
Középen: Egresi Béla, Sárdi Imre.
Alul: Patkoló Rudolf, Tóth György, Horváth Károly,
Nagymarosi Mihály, Nagy József.)
A labdarúgók a korabeli honi viszonyokhoz képest általában még így sem éltek rosszul, ugyanakkor jól tudták, hogy Nyugat-Európában profiként az itthoni fizetésüknek a sokszorosát is megkaphatnák. (A kor egyik legnagyobb labdarúgójának, Puskás Ferencnek 1947-ben például 100 ezer dollárt ajánlott az olasz Juventus együttese, az "évszázad gólkirályának", Deák Ferencnek pedig még ennél is többet, 150 ezer dollárt a Torino. Ezek csillagászati összegeknek számítottak az akkori hazai bérekhez képest.) A játékosok anyagi viszonyait vizsgálva meg kell említeni, hogy némelyiküket az államosítások igen érzékenyen érintették, Deáknak például egy kétemeletes háza bánta a kommunisták hatalomra jutását.
Nem csoda, hogy ilyen körülmények között egyre több futballista fejében fordult meg egy esetleges nyugat-európai profi szerződés gondolata. Kezdetben még legálisan el lehetett hagyni az országot, és mivel Európa-szerte szívesen fogadták a minőségi magyar labdarúgókat, nem volt különösebben nehéz neves csapatokba igazolni. A fő célállomás Olaszország lett. Így szerződött ki például 1947-ben az újpesti Zsengellér Gyula az AS Romába vagy 1948-ban a fradista dr. Sárosi György a Bari és Mike István a Bologna együttesébe. Rajtuk kívül még jó néhány híres és kevésbé híres játékos, illetve edző távozott ezekben az években Itáliába vagy éppen a háború után szintén vonzónak számító Csehszlovákiába. Idővel aztán elterjedt a hír, hogy a politikai irányvonalnak megfelelően az MLSZ megtiltja a kiszerződéseket, ezért mire 1948-ban a szövetség végleg elrendelte a határzárat (a válogatott keret tagjaira 1947-től vonatkozott a tiltás), a kivándorlás már tömeges méreteket öltött.
A határátlépések persze ezután is folytatódtak, csakhogy ekkortól kezdve illegálisan. Aki engedély nélkül kísérelte meg elhagyni Magyarországot, azaz "disszidálni" kívánt, bűncselekményt követett el. A később az FC Barcelona csapatánál legendás karriert befutó Kubala László például 1949-ben így szerződött Olaszországba. Egy másik nevezetes disszidálási kísérlet az Aranycsapat hátvédjének, Lóránt Gyulának a szervezőmunkájához fűződik. Ez utóbbi történet, amelynek részese volt a kor legjobb Magyarországon játszó labdarúgóinak jelentős része, szintén 1949-re datálódik. A terv végül megbukott, az ÁVH lefülelte az akciót, a szervező Lóránt Gyulát és két ferencvárosi futballistát, Mészáros Józsefet és Kéri Károlyt, valamint az újpesti Egresi Bélát disszidálási kísérletért letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba zárták. A később az Aranycsapat alappillérének számító Lóránt ügyében a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv járt közben, és hamarosan a másik három játékost is felmentették.
A tiltott határátlépés kísérletét sokáig igazán komoly retorziók még nem követték (eltekintve a magyar szövetség által a FIFA-nál kierőszakolt egy-másfél éves eltiltástól), vagyis nem lebegett olyan elrettentő példa a játékosok szeme előtt, amely ténylegesen visszatartó erővel bírt volna. A felső vezetés belátta, ha nem lépnek valamit, a világklasszisokból álló magyar válogatott színe-java előbb-utóbb külföldre távozik. Ezért a hatalom döntött: egy halálbüntetéssel végződő bírósági eljárással fognak példát statuálni a szökni kívánó futballisták számára.
Az ilyen koncepciós eljárások nem voltak egyedülállóak ebben az időszakban. A legbrutálisabb eszközöktől sem visszariadó kommunista párt 1948-ban a "Pócspetri-per" néven elhíresült üggyel a hazai katolikus egyház társadalmi befolyását igyekezett megrengetni, de említhetjük az egy évvel későbbi, Mindszenty József esztergomi érsek elleni eljárást vagy a szintén 1949-es Rajk-pert, melyben végül a magyar kormány külügyminiszterét ítélték halálra elrettentő célzattal. A cél minden esetben ugyanaz volt: megmutatni, hogy senki sincs biztonságban, legyen szó akár a katolikus egyház első számú emberéről vagy éppen a párt és a kormány egy befolyásos tagjáról. Az ebből következő logika alapján a propagandisztikus szerepe miatt államügyként kezelt labdarúgásban is szükség volt egy hasonló koncepciós eljárásra.

A külföldre szökés terve
Tildy Zoltán köztársasági elnök fogadja az UTE bajnoki címet
nyerő labdarúgóit 1946-ban. (Szűcs Sándor Tildytől balra.)
Szűcs Sándor 19-szeres magyar válogatott labdarúgó 1948-ban ismerkedett meg Borosné Kovács Erzsébet táncdalénekessel. A találkozásból gyorsan szerelem lett, ami hamar kitudódott, azonban mivel mindkét fél házasságban élt - ráadásul Szűcsnek két gyermeke is volt -, a hatalom " a szocialista erkölcsökkel összeegyeztethetetlennek" ítélte kapcsolatukat. Mindkettőjüket megfenyegették: ha nem szakítanak, internálótáborba zárják őket; ráadásul az énekesnőt lakása előtt az államvédelem napi rendszerességgel zaklatta. A fiatal szerelmesek ekkor döntötték el, hogy hátrahagyják korábbi életüket, és Nyugatra szöknek.
Ezzel Szűcs gyakorlatilag tálcán kínálta a lehetőséget a hatalomnak, hiszen a játékos a Bp. Dózsa sportolójaként a kor szokásainak megfelelően "főfoglalkozásban" rendőrtiszt volt, vagyis fegyveres rendvédelmi szerv tagja. Az ő esetében tehát az efféle cselekmények még sokkal nagyobb súllyal estek latba. Az ügynek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában külön dossziéja van, melynek tanulmányozása során rekonstruálhatóvá vált a Rákosi-diktatúra Magyarországának egyik koncepciós eljárása, a honi "futballistaper", amely végkicsengését tekintve jelentős mértékben hatott a magyar labdarúgás elkövetkező időszakára.
A külföldre szökés elhatározása után Szűcs és párja egy, a tudomásuk szerint disszidálások lebonyolításával foglalkozó személyt bízott meg az akció előkészítésével. Balszerencséjükre azonban a segítségül ajánlkozó Kovács József valójában ÁVH-ügynök volt, következésképpen az államvédelem a terv minden apró részletéről szinte percre pontosan értesülhetett. Kovács Gyula rendőr ezredes, a Budapesti Rendőrkapitányság akkori helyettes vezetője a következőket mondta el Kovács József egyik összefoglaló jelentésével kapcsolatban:
" Az ügynök szabadkozott és kijelentette azt, hogy rendőrtiszttel nem kezd, mert lebuktatja. Szűcs fhdgy., hogy bizonyítsa a megbízhatóságát, egy csomó levelet mutatott neki, Argentínából Olaszországból és több külföldi államból, továbbá elmondta neki, hogy egy 10.000 dolláros szerződése van, a szerződést Zsengellér nevű barátja szerezte, aki jelenleg Rómában fodbaltréner. Hogy megbízhatónak látsszon Szűcs az ügynök előtt, ezért megmutatta neki sportigazolványát, rendőrigazolványát, pisztolyát és több aktát, másolatot, meg amiben nyomoz. Elmondta Szűcs fhdgy., hogy három hónap óta készül disszidálni Kovács Erzsébettel együtt. Ő nem igazi rendőr, őt mint sportolót anélkül, hogy megkérdezték volna áttették a Dózsa sport egyesületbe és ezzel együtt rendőrré vált. Őt nem érdekli az egész rendőrség, mert szívből utálja ezt az egész rendszert, ő akkor is ki fog innen menni, ha három ember életébe kerül is, mert ha most nem segít rajta, akkor fog disszidálni, amikor a válogatott csapattal kimegy Ausztriába. Neki semmi létjogosultsága sincs Magyarországon, itt havonta 2.500-3.000 forintnál többet nem tud keresni, ugyanakkor kint 10.000 dolláros szerződés várja. Levelet kapott Zsengellértől, hogy ha ki tud jutni Grácig, onnan egy táviratába kerül és repülőgépen viszik Olaszországba. F. hó 1-én 12 órakor ismét találkoztak a fenti vendéglőben, két fényképet adott át a Szűcs fhdgy. az ügynöknek, az egyik fénykép saját magát ábrázolta, a másik Kovács Erzsébetet. Ezeket útlevélhez adta oda. Az ügynök, hogy az anyagi fedezetet biztosítva lássa, 1 kendőbe becsavarva kb. 7-800 grammnyi aranyékszert mutatott neki Szűcs, és azt mondta, hogy van neki 10.000 forint készpénze. Az ügynök a kiszállításért 15.000 forintba állapodott meg fejenkint. Továbbá elmondta Szűcs fhdgy., hogy velük akar menni Deák Ferenc rny. fhdgy. élsportoló [a fentebb már említett Deák Ferenc válogatott labdarúgó], ezenkívül az első magyar bőrgyár vezérigazgatója, valamint Magyari Sándor rny. fhdgy. Azonban Magyarinak, úgy tudja, hogy nem lesz elég pénze, és ez nem valószínű, hogy fog tudni velük menni. Szűcs elmondotta, hogy az utazáshoz pisztolyt visz magával, és ha lebukik, anélkül nem adja meg magát, hogy 2-3 embert el nem tesz láb alól. Az ügynök ekkor megállapodott abban, hogy a fent nevezett három személyről a fényképeket ma 5 órakor fogja átvenni. Szűcs még elmondotta, hogy neki felesége és 2 gyermeke van, akit minden gondolkodás nélkül itt hagy, hogy meg tudjon szabadulni ettől a rendszertől, őket majd külföldről anyagilag fogja támogatni."
Egy következő, összefoglaló jelentés részeként olvasható: "Az ügynök jelentését lefigyeléssel bemértük, az általa megjelölt időpontban és helyen minden esetben pontosan ott voltak, amivel a disszidálási szándék bemérhetőnek tekinthető."

A leleplezés
Az UTE FC Vienna elleni csapata az 1948. márciusi
Húsvéti Tornán.
(Balról jobbra: Bódis Károly, Kirádi Ervin, Horváth Károly,
Kliment-Csabai András, Tamás István, Várnai János,
Szűcs Sándor, Balogh II Sándor, Markusovszki Győző,
Károlyi József, Egresi Béla, Paul Hörbiger budapesti
születésű osztrák színész, az FC Vienna elnöke és
Dicker Mihály, az UTE intézője.)
Ettől kezdve Szűcs tehát gyakorlatilag a hatalom markában volt, csak arra vártak, hogy leleplezhessék, majd pedig kíméletlenül példát statuálhassanak vele. A jelentések tanúsága szerint Szűcsék a szökéshez használni kívánt autót is Kovács József ügynökön keresztül szerezték be: "Az ügynök a gépkocsivezetőt (Mocsidlik Géza) úgy mutatta be, hogy egy ilyen drága angol kocsit nem enedi másnak vezetni. [...] Pár perccel később az ügynök azt jelentette Mocsidlik bts-nak, hogy Szűcs azt mondta neki, hogy beleegyeznek abba, hogy a gépkocsivezető velük menjen, azonban Budapest határán túl leütik, kiteszik a kocsiból, és nélküle fognak menni." Míg egy 1951. március 5-i jelentés a következőket tartalmazta: "F. hó 4-én kb. 19 órakor Szűcs Sándor r. fhdgy. a sporttársaitól azzal búcsúzott el, >>remélem szép emlék leszek nektek, és gondolni fogtok rám.<<"
Hozzá kell tenni, hogy bizonyára az újpesti csapatban is lehettek beépített emberek, hiszen a jelentés azt is közli, hogy az ott lévő sportolók közül valaki Szűcs ezen mondatát azonnal jelentette a Belügyminisztérium felé. Ahogy arra a játékos későbbi vallomásából fény derül, a szökést végül nem a terveknek megfelelően 1951. március 44-én, hanem csak egy nappal később, március 5-én este hajtották végre. "Kovács bejelentette, hogy az autó, melyen szöktünk volna, üzemképtelen lett és így csak másnap este tudunk 6 h-kor indulni. A találkozót Némethiék lakásán beszéltük meg." Ennek oka vélhetően az volt, hogy az államvédelem csak egy nappal későbbre tudott megfelelően felkészülni a szökés leleplezésére.
Az így végrehajtott elfogási akció sikeresnek is bizonyult, hiszen március 6-án hajnali fél három körül az ÁVH tisztjei elfogták Szűcs Sándort, Borosné Kovács Erzsébetet és a velük tartó társukat, ifj Fiatal József villanyszerelőt és Engel Erika kozmetikusnőt.
A később komoly táncdalénekesi karriert befutó Kovács Erzsitől tudhatjuk, hogy az akció már-már kalandregényekbe illő forgatókönyv szerint zajlott: az országhatár előtt Kovács József megkérte Szűcsöt, hogy vegye elő a fegyverét, sőt a biztonság kedvéért biztosítsa is ki. Néhány perccel ezután az út menti árokból fegyveres katonák ugrottak elő, s letartóztatták a futballistát és három társát. (Érdekesség, hogy minderre a Nagytilaj nevű településnél került sor, amelyről az államvédelemis Kovács elhitette Szűcsékkel, hogy a határnál van, miközben valójában attól 60 km-re található.) A másnap elkészített kihallgatási jegyzőkönyv szerint "a négy vádlott egyöntetűen vallja, hogy útközben Szűcs fhdgy. javaslatára megbeszélték és elhatározták, hogy esetleges őrizetbe vételük esetén azt fogják vallani, hogy nem akartak nyugatra szökni, hanem céljuk az volt, hogy Kovács József embercsempészt leleplezzék. Őrizetbe vételük után, a vizsgálat kezdetén fenti elhatározásukhoz tartották magukat, csak a vizsgálat későbbi folyamán tettek beismerő vallomást. Az ügyhöz csatoljuk Szűcs Sándor szolgálati fegyverét, melyet 8 db tölténnyel magával akart vinni. Fentiek alapján nevezetteket a további illetékes eljárás lefolytatása végett a Budapesti Központi Katonai Ügyészségnek adjuk át."
Szűcs Sándor szerelmének visszaemlékezése szerint már ezen a napon világossá vált számára, hogy tőrbe csalták őket, ugyanis szemtanúja volt, ahogy "segítőjük" másnap reggel - négyükkel ellentétben - igen kipihenten és bármiféle külső sérelem nyomai nélkül távozott a szombathelyi rendőrség épületéből. A kihallgatás során az ÁVH ezúttal is előszeretettel élt kegyetlen módszereivel: a többször is megkínzott és megalázott, ám sokáig mindent tagadó Kovács Erzsi a Szűcs Sándor kézírásával megírt üzenet láttán ("Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent") végül maga és társai ellen vallott. Így a vádlottak - ifj. Fiatal Józseffel és Engel Erikával egyetemben - beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket.

Az ítélet
Bolondozás közben, 1947.
Balról jobbra: Patkoló Rudolf, Egresi Béla, Tamás István.
Alul, négykézláb: Szűcs Sándor.
A rövid eljárás után a Katonai Törvényszék 1951. május 19-én hozta meg ítéletét:
"A budapesti katonai törvényszék Szűcs Sándor r. fhdgy. és társai ellen külföldre szökés bűntette miatt indult ügyben Budapesten, 1951. évi május hó 19. napján megtartott nem nyilvános főtárgyaláson a következő ítéletet hozta: bűnösnek mondja ki a./ Szűcs Sándor r. fhdgy. I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§./1/bek-be ütk., és a /3/bek. szerint minősülő külföldre szökés kísérletének és ezzel a Btá. 57.§./1/ bek. szerint halmazatban lévő III. Bn. 48§./4/ bek.-be ütköző tiltott határátlépés előmozdításának a bűntettében. [...] ezért Szűcs Sándor I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§/3/ bek-be és a 4.§./2/ bek-e alapján összbüntetésól kötél által végrehajtandó halálbüntetésre mint fő, bárhol található vagyonának teljes elkobzására mint mellékbüntetésre ítéli."
A fenti idézetben említett 1950. évi 26. számú törvényrendelet (tvr.) valójában sosem jelent meg a Magyar Közlönyben, a helyére ugyanezen a néven a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényerejű rendelet került be. Mindez azért történt, mert a tvr.-ben meghatározott jogszabály nem sokkal a kihirdetése után "szigorúan titkos" minősítést kapott. A nyilvánosság elől elrejtett rendelet lényegében a következőt tartalmazta: a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személyek, tehát például az ÁVH, az Államrendőrség vagy a Néphadsereg tagjai, tiltott határátlépés vagy annak megkísérlése esetén életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtandók, ám minősített esetben - azaz ha a bűntettet csoportosan vagy fegyverrel követik el - a cselekmény halállal büntetendő.
Szűcs "bűntársai", így Kovács Erzsébet is "csak" néhány éves börtönbüntetést kaptak, aminek indoklása a következő volt: "II-IV. r. vádlottak cselekményeit a bíróság a vádtól eltérően a III. Bn. 48.§. alapján bírálta el, mert bár az 1950. évi 26. tvr. 2.§. szövege szerint az ott meghatározott bűncselekménynek a tettese bárki lehet, az adott esetben azonban a vádlottak tevékenységei nem a katonai szökés előmozdítását célozták, hanem egyszerű tiltott határátlépésről van szó. Egyébként is a szigorúan titkosan kezelt tvr. e személyek előtt kihirdetve nem volt. - Olyan polgári személyeket, akik különleges jogszabályról tudomással nem bírnak - e törvény alapján felelősségre vonni nem lehet."
Ezzel szemben a bíróság álláspontja szerint Szűcs értesült a tvr. kihirdetéséről: "A katonai főtörvényszék a katonai főügyészség által /: a Kbpn. 32.§. 4. bekezdéséhez képest:/ a fellebbezési tárgyaláson becsatolt és a tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt a./ és b./ jelű okiratok, valamint Szűcs Sándor I. r. vádlottnak a 2. naplószám alatti ügyészi és a fellebbezési tárgyaláson tett vallomása alapján tényként állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 26. számú törvényerejű rendeletét Szűcs Sándor I. r. vádlott mint tanfolyamhallgató előtt a Rendőrség Bajcsy Zsilinszky-laktanya parancsnoka 1950. év július hó. 25. napján kihirdette. Az a./ jelű okirat tanúsága szerint ugyanis a "Dózsa" rendőrségi labdarúgó csapat tisztté avatott tagjai az említett laktanyában 1950. évi júlis hó. 24-től 28-ig voltak tanfolyamon. A b./ jelű okirat szerint a 26. számú törvényerejű rendeletet a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában elhelyezett valamennyi tanalakulat parancsnoka a vonatkozó parancs vétele napján, vagyis 1950. évi július hó. 25-én kihirdette. Szűcs Sándor I. r. a 2. naplószám alatti ügyészi vallomásában előadta, hogy ő az 1950. évi július hó végén vonult be szolgálatra a rendőrséghez, ezt megelőzően pedig kb. egy hétig a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában volt általános kiképzésen..."

Példát statuáltak
A határátlépési kísérletet Szűcs tehát a szolgálati fegyverével követte el, ráadásul a cselekményt még tovább súlyosbította, "hogy a legsúlyosabb megítélés alá esik az a katona /rendőr/, aki esküjét megszegve a mai nemzetközi helyzetben kísérli meg a disszidálást." Ennek értelmében a játékos fellebbezését elutasították, és megtörtént az, amit Szűcs az utolsó pillanatig nem akart elhinni: halálra ítélték.
Kovács Erzsi visszaemlékezései szerint Kovács József ÁVH-ügynök szándékosan bujtotta fel Szűcsöt, hogy vigye magával a szolgálati fegyverét, mert "arra szüksége lehet". Mindezek alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a hatalom az újpestiek válogatott labdarúgóját jó előre, alaposan kitervelten sodorta a vesztébe, hiszen a szigorúan titkosnak minősített - és sportolókra más esetben egyszer sem alkalmazott - 1950. évi 26. tvr. egyértelműen rendelkezett az ilyen típusú bűntettekkel kapcsolatosan.
A történethez hozzátartozik, hogy a legfelsőbb politikai körökben is befolyásos sporttársak, így például Puskás Ferenc és Bozsik József, megpróbáltak segíteni a bajba jutott labdarúgón. A siralomházban lévő futballista csapattársa, Szusza Ferenc közvetítésével eljuttatott egy papírdarabot "Öcsihez", amelyen a következő felirat állt: "Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!", ám az Aranycsapat kapitánya hiába vetette latba minden tekintélyét Farkas Mihálynál, már túl késő volt. A honvédelmi miniszter ugyan megígérte Puskásnak, hogy közbenjár Szűcs ügyében, de a szerencsétlenül járt futballistán az ítéletet időközben végrehajtották.
A példátlanul súlyos büntetés híre az egész magyar labdarúgó-társadalmat megrázta, de a koncepciós per tökéletesen elérte célját. 1951 nyara után egészen az 1956-os forradalmi eseményekig a korábbiaknál jelentősen kevesebb futballista próbálkozott tiltott határátlépéssel, az élvonalbeli futballisták közül pedig szinte senki sem disszidált. Az itthon maradók érthető módon jobbnak látták, ha a történtek után a rendszer szabályai szerint játszanak.

SZŰCS SÁNDOR
Született:1921. november 23, Szolnok
Elhunyt: 1951. júniu 4., Budapest
Posztja: hátvéd, fedezet
Klubjai:

  • Szolnoki MÁV (1938-1944)
  • Újpesti TE/Bp. Dózsa (1944-1951)
  • 1941 és 1948 között a magyar válogatottban 19 mérkőzésen szerepelt.

Legnagyobb sikerei: 3-szoros bajnok az Újpesttel.

KOVÁCS ERZSI
1928. június 2-án született Budapesten. Amikor igen fiatalon első férjéhez, a népszerű zongoristához, Boros Lászlóhoz hozzáment, már rendszeresen énekelt különböző szórakozóhelyeken. A csinos énekesnő alig húszévesen ismerkedett meg Szűcs Sándor válogatott labdarúgóval. Férje nagy újpesti futballrajongó volt, így amikor meghallotta, hogy a Dózsa Hévízen edzőtáborozik, azonnal megszervezett egy találkozót a focistákkal. Itt találkozott a két fiatal, majd az ismeretségből hamar szerelem bontakozott ki. Kovács Erzsi elhagyta férjét, és elhatározta, hogy új kedvesével Nyugatra szökik.
A sikertelen akciót követően négy év börtönbüntetést kapott, majd 1954-ben - két öngyilkossági kísérlet után - mint kitanult kőműves szabadult. A még mindig csak 26 éves táncdalénekesnő számára a rendszer ezután paradox módon újra felcsillantotta a karrier lehetőségét, így Kovács Erzsi visszatalált a művészi pályára, ahol nemsokára már Németh Lehel táncdalénekes oldalán járta nagy sikerrel az országot. Közben ismét megházasodott, majd 1964-ben a Hanglemezgyár döntése értelmében váratlanul kegyvesztetté vált, ezután tizennégy éven át Nyugat-Európában próbálkozott. Az 1980-as évektől kezdve több nagylemeze is megjelent Magyarországon, a rendszerváltást követően pedig dalai ismét népszerűvé váltak a nagyközönség körében. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
2014. április 6-án áttétes tüdőrákban elhunyt. Május 9-én temették el hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben délután 14 órakor.


Az Aranycsapat - egy magyar mítosz

BERN, 1954. JÚLIUS 4.

Puskás Ferenc jóval több, mint egykori labdarúgó,
a magyar történelem egyik mitikus figurája, akit
szinte mindenki magáénak tekint és olyan fényben lát,
amilyenben az ő számára a leginkább megfelelő.
Hogyan is állunk a mi legendánkkal, a Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor alakulattal, azzal a társulattal, amelynek összeállítását kívülről fújták és sokan tudják ma is Magyarországon és világszerte, legfeljebb egyes neveket rosszul ejtenek, mivel hollandok, angolok, franciák vagy éppen tanzániaiak?
A kérdés, úgy hisszük, többszörösen is jogos. Egyfelől azért, mert Puskás 2006-ban és Grosics 2014-ben bekövetkezett halálával már csak egy tagja maradt életben a híres tizenegynek. "Úgy fejeződik be, ahogy kezdődik" - írta szellemesen egy jó tollú újságíró. Vagyis Buzánszky. Más lehetőség matematikailag sincs már. Holott a hozzáértő kortársak s a valódi szakértők számára mindig is magától értetődő volt, hogy az "Aranycsapat" gyűjtőfogalom: 1953. november 25-én délután épp abban az összeállításban és nem egy másikban lépett pályára a Wembley-ben. Előtte háromszor-négyszer s aztán - utólag szinte hihetetlen - még egyetlenegyszer. (Akkor viszont, amikor talán a legjobban kellett és - papíron - lehetett volna, 1954. július 4-én Bernben Sebes Gusztáv szövetségi edző - máig sem lehet pontosan tudni, miért - "felforgatta" a csapatot. Mint az köztudomású, "betette" ugyan a lábadozó csapatkapitányt, ám kihagyta az Uruguay ellen igen jól játszó Budai Lászlót!
De ez már, mint mondani szokás, "egy másik történet". A bennfentes szurkolók s kivált a játékostársak azonban jól tudták (hiszen ez utóbbiak nemegyszer a bőrükön érezték), hogy példának okáért a "vörös lobogós" (MTK-s) Kovács II., a Győr Kárpátija semmivel sem rosszabb futballista a dorogi Buzánszkynál, a lábtöréséből lassanként talpra álló ferencvárosi Rudas Ferencről nem is beszélve. S az sem volt titok, hogy összességében Henni Géza, Gellért Sándor vagy akár - kicsit később - a kispados világcsúcstartó Ilku IStván legalább olyan biztos kezű kapus, mint a látványos bravúrokra, de bosszantó hibákra egyaránt képes Grosics Gyula... 
Mégis, s persze nem véletlenül, a 6:3-as legénység tagjait kapta szárnyára a világhír. Az ő keretes fényképüket hozták az újságok s vetítették világszerte a filmhíradók.

E sorok írója sajnos már csak a népszerű videómegosztón található videón ("6:3" -A magyar válogatott teljes futball mérkőzése) látta először Bozsikékat otthon a kisszobájában ülve - és nyilván a tömeglélektan törvényszerűségeinek engedelmeskedve - valami elmondhatatlan és leírhatatlan büszkeséget érzett; akárcsak szinte mindenki a 15 milliós "összmagyar" nációból, különösen tekintettel az 1920-ban "leszakadt nemzetrészek" még az "anyaországiaknál" is sikerhiányosabb (frusztrált) tagjaira...

A verhetetlen tizenegy
Puskás Ferenc lő: gól!
A kerekre táguló szemű "kisebbségi" gyereknek a szó szoros értelmében fogalmas sem lehetett róla, hogy a futball 1920 és még inkább 1947 után történelmi dimenzióba került Magyarországon. Látványosságának és (látszólagos) közérthetőségének köszönhetően rendkívül alkalmassá vált rejtett társadalom-lélektani és történelmi - nemzettudati - folyamatok leképezésére, az elnyomott hazafias érzések "megélésére", viszonylag akadálytalan kinyilvánítására. A "fordulat éve" (1948) után pedig, amikor Sztálin Generalisszimusz legjobb tanítványának "bölcs" vezetésével két vesztes világháborút és az 1941-45-ös társadalmi és nemzeti katasztrófákat ("hideg napok", Don-kanyar s főként a holokauszt) követően hozzáláttunk a szocializmus pannon változatának "felépítéséhez", s ennek "logikus" következményeként könyörtelen harc kezdődött az "osztályellenség", a "klerikális reakció", "burzsujok" s leginkább a "nacionalizmus" minden elképzelhető fajtája ellen, a foci jelentése-jelentősége újabb tartalmakkal bővült. Hiszen, jobb híján, ha már az 1849-es "tavaszi hadjárat" óta hős honvédeink nem nyertek számottevő csatát, a "magyar fiúk" 1950 és 1954 között legalább végigverték "Európát". A futball pótlékká, afrodiziákummá s így politikummá vált, mivel sajátosságainál fogva - Rainer M. János kifejezésével - "a nemzeti önkifejezés egyik kontrollálhatatlan tere" maradhatott.
Ez az alaphelyzet tette Puskást és társait politikai tényezővé, törvények felett álló, kivételezett személyekké, mi több: a nemzeti szimbolika szerves tartozékaivá, valósággal mesebeli figurákká. Így keletkezett az "aranylábú fiúk" nimbusza, a verhetetlen tizenegy mitikus tere és az Aranycsapat legendája.
Itt jut ismét eszembe egy korabeli történet, amely viszont már az 1956-ban új dimenzióba került Puskás-legendárium része. Azért vettem fel, mert sohasem hallottam azóta, ám szerintem hitelesen adja vissza a kisebbségbe szorult magyarság mítoszéhségét. A mese szerint Puskásnak olyan erős lövése volt, hogy - úgymond - "lepecséltelték" a bal lábát, mert kárt tett a portásokban, testi épségüket veszélyeztette. Következésképpen csak jobbal "tüzelhetett" kapura. Hasonló legenda keringett a negyvenes évek közepe táján Kolozsvárott is, csakhogy nem Puskásról, hanem az 1916-ban Brassóban született, többszörös magyar és sokszoros román válogatott balösszekötőről, Bodola Gyuláról, becenevén "Dudusról". Lövőerejéről, félelmetes rúgótechnikájáról a szakirodalom is megemlékezik, s róla terjesztették először azt is (akárcsak később Puskásról és Bozsikról), hogy a tizenhatosról bármikor eltalálta a felső kapufáról madzaggal lelógatott bokszosdobozt.
Az adoma azért is tetszett hitelesnek a kb. nyolcéves futballőrültnek, mert mióta az eszét tudta, vasárnap délutánonként a népi demokratikus Románia Máramaros tartományában is fogható Kossuth rádió meccsközvetítéseit hallgatta nagyapjával - Szepesi György ihletett "tolmácsolásában". S ezeknek refrénszerű mozzanata volt a "Puskás lő: gól" szókapcsolat! Nemzedékem labdarúgással fertőzött tagjainak mélytudatába - az immár "történelmi igazságnak" megfelelően - már 1947-56 között örökre bevésődött: Puskás és a gól valamiképpen összefügg egymással; sőt, voltaképpen felcserélhető fogalmak: Puskás=gól; a gól azonos Puskással. Erre mondta csapatbéli örök riválisa s nagyszájú vita- (meg kártya) partnere, mellesleg feltétlen csodálója, Czibor Zoltán:"Ha egyszer belerúgott a labdába, abból két gól lett." Talán egyetlen kivétellel: a magyar focitörténet mind ez idáig legfontosabb meccsén, 954. július 4-én a berni Wankdorf stadionban ugyan papíron Puskás ismét két gólt rúgott, de - ez is köztudott - Ling (angol) játékvezető csak egyet "adott meg": a mérkőzés utolsó pillanataiban, "visszavont" egy teljesen szabályos, ráadásul a magyar fenomén nevéhez méltóan látványos ballábas találatot.
A futballban, akárcsak az életben, nincsenek "véletlenek"; még ha - látszólag - minden a "legnagyobb rendben van" is. Az óvodás gyerekek is betéve tudják, ha máshonnan nem, a nagypapájuktól, hogy pontosan ez volt az a - sajnos (sport)történeti léptékű - találkozó, amely előtt, körül és során "semmi sem volt rendben"; ellenkezőleg: minden tótágast állt! Nincs olyan valamirevaló szakíró (s most már kihalóban lévő akkori törzsszurkoló), akinek ne a könyökén jönne ki: a csepeli (korábban kispesti) Tóth II. (József) a brazilok ellen izomszakadást szenvedett, a móravárosi születésű Sándort nem nevezték (pedig nem csupán saját megítélése szerint lehetett volna nyerőember a "darabos", lassú, nehezen forduló Kohlmayer ellen!), Budait pedig, mint már utaltunk rá - állítólag fáradtság s formahanyatlás miatt - mellőzte Sebes mester. Puskás viszont, nyúzott vonásokkal, feszült, kényszeredett mosollyal az arcán s a kapitányi szalaggal a bal karján ott toporgott egy másik Tóthtal, Mihállyal együtt a kezdőkörben. És, ötvenvalahány év után valljuk be: két (egy érvényes s egy érvénytelen) gólja - valamint Sebes "hivatalos" véleménye - ellenére közepesen, önmagához képest pedig kifejezetten gyengén játszott!

Vajon miért?
Ha készülne kimutatás a helyzetkihasználásról, Puskás, a legendás berni döntőn kihagyott három (!) ordító helyzete ellenére, minden bizonnyal abban is utcahosszal vezetné a mesterlövészek világranglistáját - talán csak a fiatal Deák Ferenc (nem a "haza bölcse", hanem a "szentlőrinci gólzsák"!), Gerd Müller és a brazil Romario érhetne némileg a nyomába -, hogy hihetetlen biztonsággal s nagyon kis hibaszázalékkal értékesítette ziccereit, a büntetőket is beleértve.
Csak azon az elátkozott július 4-i meccsen nem!
Félreértés ne essék: nem akarjuk (újra) feltalálni a spanyolviaszt, s azt sem hisszük, hogy fel tudnánk lebbenteni a fátylat a rejtély összes - egy részének feltehetően betyárbecsületből sírba vitt - mozzanatáról! Mindössze arra vállalkozhatunk, hogy a társadalomtörténet és a társaslélektan terén szerzett némi jártasságunkat arra a baljós periódusra vetítjük, amely az Aranycsapat történetében 1954. június 20. és 1954. július 4. között lezajlott - Puskás Ferenc és "aranylábú" társai főszereplésével.
A "történet" - ezt is legalább százszor megírták már - a csalóka (és becsapós) 1954. június 20-i 8:3-as magyar- (nyugat)német találkozón indul. Kocsis rögtön az első percekben Puskás helyéről bal teljes csüddel a jobb felső sarokba zúdítja a labdát, majd Puskás visszaadja a kölcsönt: ő meg a jobbösszekötő posztjáról rúg jobb külsővel egy fineszes gólt a jobb alsóba, miután hihetetlen érzékkel ugrott át egy kaszáló lábat, alighanem éppen a német "stopperét", a rőt hajú Liebrichét. Aztán Öcsi szokása szerint ad még két-három gólpasszt Kocsisnak és Hidegkutinak, bemutat néhány oxit (sarkazást), átlépőst, harminc-negyven méteres "puha" keresztlabdát, talán még egy-két kötényt is kioszt a kétségbeesetten rárohanó "deutsch" védőknek. Szóval, ahogy sportnyelven mondani szokták, nagyon él, úgy fickándozik a német bekkek között, mint hal a vízben; a csapat pedig sok góllal vezet a félidő lefújása pillanatában.
S ekkor elköveti élete legeslegnagyobb - s következményeit tekintve legsúlyosabb - ostobaságát: "beszól" az ellenfél talán (Helmuth Rahn és Fritz Walter mellett) legjobb játékosának, a hirtelenszőke, Wehrmacht-tisztre emlékeztető Werner Liebrichnek! Meggondolatlanságát semmi sem menti, csupán magyarázza: élete legjobb formájában s az optimális futballistakorban (27 éves!) van, a magyar Wundermanschaft 1950 óta veretlen, ő a kapitány, rajtuk a világ szeme, s néhány óvatos nyilatkozattól eltekintve egyetlen ember (Herrn Joseph Herberger; a német szövetségi edző) kivételével mindenki azt gondolja: játék nélkül is az övék a világbajnoki aranyérem. Ráadásul nemzeti válogatottunk ezen a meccsen is tüneményesen "muzsikál", olyannyira, hogy a német védők összevissza rohangálnak, mint pók a falon, mai kifejezéssel: nyomozzák a labdát, többnyire csak akkor találkoznak vele, ha a hálóból kell kipiszkálni. Puskás úgy érzi, s ebben igaza van, a két alakulat nincs egy súlycsoportban, ő és társai azt művelhetnek velük, amit kényük-kedvük, úri szeszélyük diktál. Kiélhetik rajtuk a közép-európai futballfilozófia alapszabályait: fifikásan (lehetőleg "apró gólokkal") először meg kell zavarni, s ha a helyzet úgy hozza, egy kicsit meg is kell (technikailag, taktikailag) szégyeníteni az ellenfelet. Majd az így szerzett lélektani előnyt stratégiai fölénnyé kell - nyerésig - fokozni.

A Puskás-Librich-affér
Puskás Ferenc a Magyarország-Ausztria
mérkőzésen, 1953. október 11.
Nem szabad viszont tönkreverni, becsületében megalázni; nem célszerű, sőt tilos túlnyerni, akárcsak a történelemben, mert - ez már-már történetbölcselet (?) - megbosszulja magát. Vagyis meg kell állapítanunk, hogy az "aranylábú fiúk" már az első félidőben többszörösen vétettek saját íratlan törvényeik ellen, a játék hevében túlságosan diadalittasak lettek, valósággal belegázoltak ellenlábasaik (férfiúi) önérzetébe. A fölény, ez is köztudott, különösen a túlzott fölény, a fölényeskedés az emberi viszonyok bármely területén, minden szakmában és közösségben (gyár, utazási iroda, egyetemi tanszék, szerkesztőség, baseballcsapat, hárem, egyre megy), még az elvontnak tetsző tudományos és művészvilágban is, nehezen tolerálható, rossz vért - ellenszenvet, ellenállást, nemegyszer bosszúvágyat - szül. Kivált, ha egy nemzeti érzésében, önbecsülésében szintén porig alázott, vérig sértett, a nemzetközi közvélemény által (joggal) kipellengérezett nagy nemzet szimbolikus megtestesítővel szemben nyilvánul meg, az egész világ szeme láttára.
Márpedig a Puskás-Librich-affér esetében pontosan erről volt-van szó: két labdarúgó-iskola (a játékos, szellemes és sajnos fölényes közép-európai magyar versus a katonás fegyelemre, a helytállásra és a bajtársiasságra alapozó, poroszos "rakkolós" német) meg két, egyaránt sárba tiport hazafiság, két egyaránt frusztrált, súlyos traumákon átesett nemzettudat csapott itt össze, s így sajnos történelmileg nemigen lehetett kétséges, hogy mindössze tizennégy nappal később merrefelé is billen majd ama bizonyos mérleg (a históriai igazság) nyelve.
A többi - mondhatni - részletkérdés, történészszemmel nézve azonban nem nélkülözi sem a pedáns szociológiai tanulmányokba illő "finomságokat", sem a már-már görög tragédiákba illő feszültséget, "drámai" fordulatokat.
Purczeld "Öcsi" akkor még nem tud németül, holott tízéves koráig bizonyára meg-meglátogatta a taksonyi sváb nagyszülőket meg a soroksári rokonságot, és apai nagyatyja egy darabig közös háztartásban élt velük a kispesti "városi házakban" lévő Puskás-otthonban. De. m,int tudjuk, "kis dolgokban" mindig az anyák (a nők) döntenek, Puskás mamája - a hírös városból származó Bíró Margit - pedig nem beszéli Goethe és Schiller nyelvét: a családban tehát szigorúan a magyar dívik.
Más szóval a (magyar) nemzet bombázójának tolmácsra van szüksége, ha szóba akar elegyedni (germán) ellenlábasával.
Az Aranycsapat gyakorlatilag valamennyi tagjáról készült kismonográfiák mindegyike szabatosan rögzíti a tényeket: hogy, hogy nem, kerül fordító, a nyugatnémet csapat egyik védőjátékosa a hajdani Krassó-Szörény vármegye székhelyén, a vegyes lakosságú és három- (román, német, magyar) nyelvű Lugoson töltötte gyermekkorát. Ott járt óvodába, általános iskolába, és a líceumot (gimnáziumot) is ott kezdte. Ez utóbbinak ugyan már valószínűleg a román volt a hivatalos oktatási nyelve, de számos forrásból tudjuk, hogy a temesvári és a lugosi iskolákban a gyerekek az 1960-as évek elejéig a szünetekben, a tornaórákon és a kirándulásokon egymás között többnyire magyarul beszéltek. Az 1930-as, 1940-es évek fordulóján pedig ez még inkább általános jelenség volt.
Így eshet, hogy bár "tótos" hangzású nevet visel, Jozef ("Jupp") Posipal - anyai ágon minden kétséget kizáróan - ugyanúgy "sváb", akárcsak (elméletileg) "Franzi" Purczeld meg a Temesvárott felnövő, labdarúgói pályafutását a Banatulra átkeresztelt "Kinizsi-törpében" kezdő, majd a Nagyváradi A.C. csapatában magyar bajnokságot is nyerő, háromszoros magyar s később sokszoros román válogatott Pecsovszky-Perényi József. Kevesen tudják Magyarországon, hogy szakértők szerint ő volt az a játékos, akinek adottságai, tudása elérték Bozsikét és megközelítették Puskásét.
Amikor pedig e sorok szerzője (történészi) lelkiismeretességből rákattintott a világhálón a Wikipedia Posipal címszavára, a kiséletrajz olvastán megborzongott: Czibor Zoltán ugyanabba az óvodába járt Lugoson, mint Jupp, s két évg iskolatársak is voltak a városi líceumban! Egészen addig, amíg az ifjú Posipalt előrelátó szülei 1943-ban el nem küldték műszerésztanoncnak Hannoverbe, ahonnan csak azért nem tért vissza szülőföldjére - Romániába -, mert mamája (Anna Maria Hillier) megérezte: jobb, ha Jupp kintmarad, hiszen mint "fasisztát" a felszabadító szovjet csapatok rögvest malenkij robotra hurcolhatják, vagy a román hatóságok telepítik ki a dél-romániai Bărăgan síkságon felállított munkatáborok egyikébe. Mellesleg ez az eshetőség elméletileg a Purczeld rokonságot is veszélyeztette. Szöllősi Puskás-monográfiájában határozottan állítja: csupán "Öcsi" korai hírneve miatt érezhették viszonylagos biztonságban magukat.
A Czibor-Posipal-randevú - ha tényleg igaz, merthogy semmilyen más forrásban, így az 1997-es Czibor-életrajzban sem szerepel - ismét mesébe illő: két hajdani romániai kisfiú világbajnoki döntőt játszik egymás ellen, az egyik a német, a másik a magyar futballválogatottban, mi több, az elhíresült meccs második félidejében, amikor a pánikba esett Sebes Hegyi elvtárs utasítására visszaküldi a kaposvári születésű csatárt "igazi" helyére, Posipal fogja a magyar balszélsőt: ellenlábasok. A krónikákból pontosan tudjuk, hogy Josef "Jupp" Posipal a 8:3-as vesztes mérkőzésen is szerepelt, teljesen életszerű tehát, hogy, bár legutóbbi találkozójuk óta legalább tizenegy év eltelt, azonnal egymásra ismertek, s Öcsi épp Czibortól szerzett tudomást róla, hogy a Puskással pontosan egyívású Juppnak "technikailag" semmiféle nehézséget nem okoz a tolmácsi szerepkör: mindent ért és bármit le tud fordítani, oda-vissza, akár a magyar csapatkapitány minősíthetetlenül nyegle kérését is.
A párbeszédet Török Péter előadásában fogjuk idézni, aki talán a legtöbb ismerettel rendelkezik az Aranycsapat viselt dolgairól: "És Puskás odaszólt Posipalnak, aki ugye magyar ajkú területen született valahol Erdély peremén, mondd meg ennek a favágónak, hogy [a II. félidőben] annyiszor viszem el a labdát a lába között, ahányszor akarom."
Mielőtt a magyar csapatkapitány hebehurgya felszólításának - s persze főként következményének - tüzetesebb elemzéséhez hozzálátnánk, szögezzünk le annyit, hogy Puskás-Purczeld Ferenc, Jozef Posipal és Perényi-Pecsovszky József úgy képvisel három magyar (hungarus) sorsot, hogy etnikailag részben germán eredetűek, és tudtukon kívül nem csupán a felemásra sikeredett magyar nemzetfejlődésnek, hanem a kelet-közép-európai (Duna-táji) német történelemnek is alanyai.

Az alagútcsel következményei
A világbajnoki győzelem reményében előre kinyomtatott bélyeg,
amelyet a berni döntő után be kellett zúzni
E száraz historikusi okfejtés után most vessünk egy pillantást a dolog "szakmai" és lélektani oldalára: az alagútcsel (olaszul és franciául tunnel, illetve petit-pont, hidacska, kishíd) nevű mutatvány, amelyet a magyar focizsargonban a kötény, illetve a szoknya kifejezés jelöl, egyike a futball legnehezebben végrehajtható és persze leglátványosabb elemeinek. Kivitelezése különleges technikai tudást és főként ütemérzéket kíván, mert többnyire egy, a mozdulat indításának pillanatában nem létező résen, az átadásra blokkolni igyekvő ellenfél lába közt kell elgurítani a labdát, lehetőleg "csont", azaz érintés nélkül - és minél "szűkebben". A Puskás-kihívás értelmezéséhez azt is feltétlenül tekintetbe kell venni, hogy ez egyúttal a futballpályákon elképzelhető legnagyobb pimaszság. Már egy sima passzkötényt sem kellemes kapni, ám egy valódi, hamisítatlan "bőr" (mert néha így is hívják) felér egy becsületsértéssel - kivált, ha utána gólt kap az ellenfél. "Felbőrözni" valakit, főleg ha tekintélyes, nagynevű spíler az illető, már-már olyan, mintha az anyját szidnák vagy a hites feleségét becsmérelnék, netán a férfiúi képességeit vonnák kétségbe. Az esetek többségében nem is maradhat következmények nélkül. Vagy a kárvallott, vagy valamelyik önérzetesebb játékostársa megtorolja. Már csak azért is, mert nem csupán látványos, hanem szerfölött nevetséges is: az, aki kapja (és persze csapata), lélektani hátrányba kerül, megalázzák.
Posipal pontosan tisztában volt ezzel, s a jóindulat sem hiányzott belőle, mert ezt válaszolta Puskásnak: " Öcsi, ez nagyon rossz ötlet, ez [a Werner] egy igen sprőd gyerek, ezzel nem jó [ujjat húzni, kikezdeni]."
"Arra kérlek, nagy nyomatékkal, mondd meg neki, szó szerint, akkorra durung, hogy annyiszor viszem el kötényben a lába között a labdát, ahányszor akarom, ne törődj vele..."
A többit már tudjuk, megőrizték a celluloidszalagok.
Ezt kockáztatta Puskás, és ezért kapta harmadszorra azt az iszonyú "csomagot", amely a fiatal Maradona bal bokáját szilánkosra zúzó, bilbaói mészárosnak nevezett baszk Goicocheának is becsületére vált volna, no meg - ezt ismét csupán a kontraszt kedvéért említjük - a derék Marco Materazzinak: Liebrcih nyolcvan kilójának teljes súlyát, megsértett férfiúi önbecsülésének minden zsigeri indulatát és frusztrált nemzeti tudatának összes (kompenzatív) lendületét beletette bal talpának lefelé irányuló, brutális mozdulatába, valósággal széttaposta ellenfele legendás bal lábának külső részét, futballistaszlengben a rüsztjét.
Puskás ugyan megúszta lábtörés nélkül, de a mitikus balos szalagjai megnyúltak, bizonyára be is véreztek kezdetben, vagyis kicsinálták: ez volt élete legsúlyosabb sérülése! Sőt a máig sem csituló szóbeszéd szerint akkorát kapott, hogy még a bokacsontja is elrepedt. S az is tény, hogy a sérült testrészről készült korabeli röntgenfelvételt nem találták meg az archívumban kutakodó sporttörténészek: elkallódott.
Ennél jóval szomorúbb azonnali következmény: ki kellett hagynia a Brazília, majd az Uruguay elleni két soros meccset, amelyeket a csapat nélküle nyert meg, Bozsik és Hidegkuti vezényletével s kivált a brillírozó Kocsis Sándor káprázatos fejes góljaival. Az Aranycsapat legendáján - vagyis nemcsak Öcsi bokáján - (hajszál)repedés keletkezett, a nemzeti tizenegy Puskás nélkül is verhetetlen, lehet, hogy mégsem ő az igazi vezér, talán mégis az "aranyfejű" Kocsis a legjobb csatár, s nem Sebes (Farkas és Rákosi) kegyence...
Ilyesmiről persze nem szokás beszélni, de - akárcsak a gladiátoriskolában - elég egy aprócska hibás (ügyetlen) mozdulat, múló rosszullét, s az addig magabiztosan a hierarchia csúcsán terpeszkedő főember (hadnagy, csapatkapitány) mindaddig megingathatatlannak tetsző pozíciója máris megrendül, automatikusan mások ácsingóznak a helyére. Egész egyszerűen azért, mert nincs jelen, nem vesz részt a harcban, sem a diadalmas ütközetek utáni rituális lakomákon. Vagy ha mégis, borús hangulatban, letörve, testi és lelki sebeit nyalogatva, leverten, rossz lelkiismerettel.
Nagyon igaza van tehát a jó pszichológiai érzékű Buzánszky Jenőnek, amikor a berni kudarc okait (s Puskás általa különben nem minősített, viszonylag halványabb teljesítményét) azzal magyarázza, hogy a csapatfőnök kiesett a ritmusból, lement az adrenalinszintje, szervezete, "visszavett" a magas igénybevételhez szükséges különleges készenléti állapotból, izomtónusa csökkent és így tovább.
A méltányos és rokonszenves csapattárs nem tett hozzá egy másik fontos - egyébként szintén az ún. poszttraumás állapotból következő - lélektani momentumot: kihagyás (betegség, sérülés) után, főként ha a sérült "munkaeszköz" egy-egy hirtelen mozdulatnál még sajog, a futballista, még ha Puskásnak hívják is, elbizonytalanodik. Átvillan rajta, nem biztos, hogy meg tudja csinálni ezt vagy azt a trükköt, mert belényilallhat a fájdalom. Ezért eleve másképp nyúl a labdához, másképpen helyezkedik, nem azt a megoldást választja, amelyiket (vagy ahhoz hasonlót) "kollégái" megszoktak tőle. Ennélfogva őket is bizonytalanná teszi, frusztrálja, idegesíti. A magas szintű futballban pedig - az elengedhetetlen technikai tudáson túl - minden a társak bizalmán múlik.
Így történhetett meg az, ami két héttel korábban - és Puskás sérülése nélkül - elképzelhetetlen lett volna: a Mannschaft egyik kulcsjátékosa határozottan emlékszik, hogy az első félidő utolsó tíz percének valamelyikében Hidegkuti artikulálatlan hangon üvöltözött Puskással! Ottmar Walter nem taglalta, hogyan viselkedett a leendő Pancho a ledorongolás hallatán ( feltehetően nem szólt vissza, mert elrontott valamit, amit máskor behunyt szemmel is megoldott volna), ám az egykori szem- és fültanú ma is megesküszik rá, hogy ez volt az a pillanat, amikor megérezte: "A magyarok idegesek - talán lelkileg össze is roppantak -, meg lehet verni őket!" Ennek pontos beméréséhez még magyarul sem kellett értenie, a látvány önmagáért beszélt: az Aranycsapat belső erőviszonyai átmenetileg megváltoztak, kohéziója gyengült, a gépezetbe homok került, csikorognak a máskor olajozottan működő kerekek. Meg lehet fogni őket.

A pásztorórák ára?
Buzánszky gálán úriemberként nyilvánosan sohasem említette (négyszemközt, poharazgatás közben azonban néhányszor elmondta:) biztos tudomása van arról, hogy egyik védőtársa épp a döntő előtti, amúgy is zavaros, sramlizenés slothurni éjszakán "kapta el" a "fiúk" körül legyeskedő egyik bécsi pincérlányt. ˇVárhatott volna még egy napot" - kommentálta rezignált arckifejezéssel. Amint a másik öt, szintén "kimaradó" csapattárs is.
Ez nyilván hatod-hetedrangú esemény, aprócska szem a láncban, mert a két legénység valós tudása között akkora volt a különbség, hogy még akkor is tönkre kellett volna verni a német alakulatot, ha - Kocsis szavaival - mind a tizenegyen bordélyban töltik az éjszakát. Ám itt egy különleges mérkőzésről, a magyar labdarúgás történetének kimagaslóan legfontosabb meccséről van szó, tehát a legapróbb, jelentéktelennek tűnő részletek is számítanak. Utólag is! Kivált, ha összehasonlítjuk a német csapatban uralkodó spártai fegyelemmel, a gondosan megválasztott, a játékosokat a külvilágtól szinte hermetikusan elzáró szállással, beleértve az "arák" Herberger általi udvarias eltanácsolását is és így tovább.
Vagyis ha lassítva és kimerevítve újra megnézzük a mérkőzés első német góljának filmkockáit, s látjuk, hogy a bal oldalra átkeveredő Helmuth Rahn által keményen megküldött (egyébként feltehetően kapura lövésnek szánt) vizes, nehéz labda először Buzánszky, aztán Lóránt talpa alatt kacsázik el, majd a csapat kimagaslóan legjobb emberfogója egy teljes "ütemet" késve úgy csúszik be, hogy felszabadítás helyett a valószínűleg a kapu előtt elsuhanó labdát talppal a szintén közbevetődő Morlock elé tolja - valósággal gólpasszt adván így neki -, s a német csatár a negyedütemmel szintén elkéső Grosics mellett a hálóba sodorja azt... akkor óhatatlanul átvillan a kései krónikás agyán: nincs-e itt mégis valami összefüggés? Vagyis derék halfunk - akárcsak nem kevésbé éles helyzetben ötvenkét évvel később Zinédine Zidane - a férfiúi becsületet keményen megvédte ugyan, a meccs azonban elment.
Az adoma valóságtartalmának hitelességét nemigen csökkenti egy könnyűszerrel ellenőrizhető (pozitív?) tény: Zaki, az 1924-ben született Zakariás József soha többé nem húzta fel a magyar válogatott hol meggypiros, hol piros-fehér mezét. Attól kezdve Szojka, majd Kotász, esetleg Berendi játszott beállóst, aztán, 1961-től Sipos "Tüdő" Ferenc. Zakariás pedig a híres tizenegy egyik első halottja lett: még ötvenéves sem volt, amikor a tüdőrák elvitte.
Persze ne legyünk igazságtalanok (meg irigyek se) az Aranycsapat hajdani "kullancsával": a mérkőzés kimenetelen nem azon a pár, bizonyára kellemes pásztorórán múlt, s a "kilengést" az is menti, hogy az esetet - sajnos lovagiatlanul - megszellőztető egykori szobatárs, az azóta szintén elhunyt Czibor Zoltán (s névtelenül mások is) egybehangzóan állítják: a hajnali hatkor remegő lábakkal nyugovóra tért Zaki beleszeretett a szőke, fitos orrú szolgálólányba.
Nem, a vereség konkrét oka az volt, hogy az "árulkodó" Czibor meg Tóth Mihály, Hidegkuti és Kocsis számolatlanul hagyta ki az "ordító" helyzeteket. Csak a második félidőben - írd és mondd - összesen kilencet! Hidegkuti jobb lábbal, Kocsis fejjel a kapufát is megdöngette, mindhiába: ça ne veut pas entrer! Az Istennek sem akar bemenni - mondják az ilyen "rohadt" meccsekre a francia futballisták. Aki bármilyen szinten focizott már, tudja, vannak olyan napok, amikor semmi sem jön össze, mintha átok ülne a játékosokon, elcsúsznak a gólvonalon, eltalálják a tehetetlenül fekvő kapust vagy Kohlmayer "támaszkodóját", netán egymást öklelik fel igyekezetükben az üres kapu előtt, mint Sándor Károly és Fenyvesi Máté nyolc évvel később Chilében a csehszlovákok ellen, egy igen hasonló hangulatú és ugyancsak kudarccal végződő mérkőzésen.
És Puskás? Ő vajon hogy vizsgázik? Mert róla, a legendáról szól elsősorban a mese, őmiatta kerítettünk ekkora feneket egy - a világtörténet egészét tekintve - parányi, jelentéktelen epizódnak: a magyar labdarúgó-válogatott 1954. július 4-én délután 3:2 arányban alulmaradt (Nyugat-) Németország ellenében.

Nekünk katasztrófa, nekik csoda
Puskás Ferenc és csapattársai a Real Madridban
(Balról: Kopa, di Stefano és Puskás)
Ami nekünk csaknem nemzeti katasztrófa, nekik csoda: Das Wunder von Bern.
E címmel nagy sikerű, egész estét betöltő német játékfilm is készült, benne, jobban mondva a végén, mintegy ízelítőül és történelmi dokumentum gyanánt, a tényfeltáró riportok, visszaemlékezések, hangulatfestő betétek - egyebek között Ottmar Walter beszámolója - mellett, pontosabban után, harmincnyolc perces sűrítmény a meccs legfontosabb mozzanatairól. A nyilatkozók között egy jó karban lévő, még mindig mutatós solothurni hölgy is többször megszólal, valósággal ódákat zeng az aranylábú, szörnyen szimpatikus magyar fiúkról, s ha netán ő kísértette volna meg (az elérhetetlen Puskás helyett) a csapat "szürke eminenciását", szét kellene ismernünk: Isten útjai, akárcsak a magyar fátum titkai, kifürkészhetetlenek.
Tudjuk már, nem ő volt, rejtélyek azonban így is maradnak garmadával: hiányzik például az a jelenet, amikor Hidegkuti legorombítja Puskást, s amelyre Ottmar Walter hivatkozott; a német játékos, immár hajlott korú, joviális úriember, csupán hivatkozik rá, nincs azonban okunk, hogy kételkedjünk a szavahihetőségében.
Nem lehet viszont kétségünk afelől, hogy Puskás, pályafutása négy-öt legrangosabb fellépésének egyikén és magyar szempontból épp a legfontosabbikon, aránylag a leghalványabb teljesítményt nyújtja, nem játszik rosszul, semmivel sem gyengébb a többieknél, de aznap nem vezéregyéniség. Nem főszereplő "csak" egy jó játékos a sok közül. Azon a mindent eldöntő napon nem azonos önmagával. Máskülönben nem történhetne meg, hogy a második félidő közepe táján megszokott posztján, a balösszekötő helyéről teljes csüddel, nagy erővel mellbe találja a kapu közepén álló Toni Tureket a pattogós labdával (azért is tudta izomból meglőni, mert a levegőben volt), ahelyett, hogy lazán, külsővel elnyesné mellette. Aztán, nem sokkal később ugyan jól helyezi a labdát a jobb alsó sarok felé (ilyen szituációkban máskor halálbiztosan betalál), de nem képes elég erőt adni bele; végül, már pánikhangulatban, a meccs vége felé hasonló pozícióban, bal külsővel vérszegény módon laposan a jobb kapufa mellé küldi azt, vagyis még a "ketrecet" sem találja el! Mindkétszer nyilván azért, mert belehasított a fájdalom - amit ő keresett (és okozott) kivagyiságával két héttel korábban magának és sajnos nemzetének.
S még így is, mondhatni ötvenszázalékosan is lő a hírnevéhez méltó két gólt, de mint már tudjuk, csak az egyik szerepel a krónikákban.
Van egy olyan érzésünk, hogy sem Puskás, sem társai sohasem tudták kiheverni ezt a vereséget, életük végéig kísértette őket, mint egy rémálom, borzalmas katasztrófafilm. Akárcsak Sebes Gusztávot, aki még a halálos ágyán is két sokatmondó szót hajtogatott: "Kikaptunk!" Meg: "Öcsi!" És nem véletlenül.
Köztudott az is, hogy a közvélemény őt és kapitányát tette meg bűnbaknak. Tegyük hozzá: nem alaptalanul és nem is igazságtalanul. A két embert különleges kapcsolat fűzte egymáshoz, Sebes fiaként szerette Purczeldék Öcsijét, s nemcsak azért - amit sokan a szemére vetnek -, mert közepes, amolyan "rakkolós" egykori futballistaként csodálta a keze alá került csaknem fél tucat zsenit és a közülük is kiemelkedő Puskást, hanem mert ő is munkás származású és német eredetű lévén talán felnézett a hasonszőrű, nála nagyságrendekkel különb tehetségre. Azonkívül tudta, hogy mindig számíthat rá. S ez fordítva is igaz, Puskás is szerette a vonalas, valójában azonban nagyon jóindulatú és játékosaiért mindenre képes edzőt, és tűzbe ment volna érte, akárcsak a többiek, még - gyakori hőzöngései ellenére - az excentrikus Czibor is. Mindnyájan megérezték, hogy a gondviselés különleges kegyéből és akaratából szerepük túlmutat, túlnő önmagán, valóban történelmi pótlék, egyfajta vigasz a megbicsaklott nemzetté válásért, a csökevényes polgárosodásért, a Kossuth, Széchenyi, Deák és a többi nagy magyar államférfi által elgondolt liberális magyar álom 1920-as szertefoszlásáért és mindenért, ami utána következett.
Ha ebből a szemszögből nézzük újra például a londoni 6:3 filmjét, lehetetlen nem gondolni arra, hogy nem futballmeccset, hanem a magyar rapszódiát látjuk: tizenegy észvesztő magyar tehetség tobzódását, eksztatikus előadását arról, hogy szerencsésebb esetben mire is lehetett volna képes ez a szomszédai gyanakvásától, a nagyhatalmak közönyétől kísért és saját önsorsbontó tulajdonságaitól terhes, általuk megvert nemzet.
Ebben az összefüggésben sem volt semmilyen véletlen mindabban, ami 1954. június 18. és július 4. között s különösen a berni döntőben történt. Ellenkezőleg, minden magán viselte nemzeti gyarlóságainkat, a tehetség elfecsérlésének módozatait, a rossz szervezést, a széthúzást, a kisebbségi érzésekből fakadó kivagyiságot, az önbizalomhiányból eredő melldöngetést, az erők hibás el- és beosztását, a kapkodást, a következetlenséget, az intrikákat, végül a pánikreakciók sorozatát.
Puskás távozásával már sohasem fog kiderülni, mint ahogy 2000 óta, elméjének elborulása óta amúgy is reménytelen volt megtudni, mennyi része volt mindebben Sebesnek és a csapatkapitánynak, milyen közös felelősség terheli őket a kétségtelenül hibás döntéssorozatban: végül is miért nem nevezték az élete legjobb formájában lévő, huszonhat éves, erőtől duzzadó Sándort, akinek egyéni akcióira épp a döntőben lett volna a legnagyobb szükség, amikor a hadrend megbomlott már, és ki-ki huszáros rohammal, jórészt egyéni bravúrral, egyedül akarta bevenni a német hadállásokat; miért nem gondoskodtak megfelelő tartalék balösszekötőről, mondjuk a régi játékerejét lassanként visszanyerő Szuszáról; miért nem játszott inkább Palotás Péter a döntőben, aki már úgyis több alkalommal sikeresen helyettesítette Hidegkutit, Kocsist és Puskást is, és feltétlenül élvezte társai bizalmát; miért ingott meg 1954 elején Sebes bizodalma Budaiban (a brazilok elleni sérüléséig Tóth József volt a válogatott állandó jobbszélsője!), s miért nem volt elég ennek visszaszerzésére az "uruk" ellen bemutatott meggyőző játék; és végül miként került ismét a csapatba Tóth Mihály? Csak nem azért, amiről tudni vél a fáma, hogy Sebes veje volt?
S persze nem utolsósorban: milyen szerepe volt a történésekben Puskás hiúságának? Csupa olyan kérdés, amely azóta is foglalkoztatja a labdarúgást szerető közvéleményt. Válasz, kielégítő magyarázat pedig - a legendák természetéhez illően - nincs, s már nem is nagyon lehet.
Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy egyikük sem mondott el mindent, sem azok, akik meghaltak, sem azok, akik még élnek.
S talán ez így is van rendjén...

Románia-Magyarország: csütörtökön kezdődik a jegyárusítás

A magyar válogatott következő Európa-bajnoki selejtezőjét október 11-én, 18 órától Bukarestben vívja a házigazda románok ellen. A találkozóra szóló jegyek szeptember 25-én, csütörtök délelőttől vásárolhatóak meg.
A mérkőzést az 55 600 fő befogadóképességű bukaresti Nemzeti Stadionban (Arena Națională) rendezik. A Magyar Labdarúgó Szövetség a lehető legtöbb jegyet igényelte a találkozóra, és végül 2852 darab vendégjegyet kapott a román szövetségtől. 

A mérkőzésre két árkategóriában lehet jegyeket vásárolni. Az olcsóbb jegyek (a 356-os és a 358-as szektor) 1500, a drágább jegyek (a 125-ös, a 355-ös, a 126-os és a 357-es szektorok) 3000 forintba kerülnek. Az aréna stadionrajza.

A belépőket személyesen a Ticket Express négy budapesti irodájában (a címeket ld. lejjebb) lehet megvásárolni, interneten pedig a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megrendelni, majd a megvásárolt jegyeket a Ticket Express fővárosi irodáiban lehet átvenni.

A vidéken élőknek lehetőségük van arra, hogy az alábbi irodákban rendeljék meg a jegyeket. Ebben az esetben a rendelés leadásakor egy vouchert állítanak ki a vásárlók számára, amivel néhány nap múlva az adott irodában személyesen átvehetők a valódi meccsbelépők.

Vidéki átvételi pontok:

Utazás Autóklub Debrecen
4024 Debrecen, Simonffy u. 4-6. (Halköz Üzletház)

Autóklub Travel Eger
3300 Eger, Jókai u. 5.

Autoclub Travel Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. 9.

Autóklub Travel Pécs
7624 Pécs, Ferencesek u. 22..

Autóklub Travel Szeged
6722 Szeged, Bartók B. tér 6.

Autoclub Travel Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, József A. u. 2/A

Autoclub Travel Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg, Alsóerdei út 3/A

Jegyáruház Kft.
2510 Dorog, Bécsi út 43/12. (Bécsi Udvar)

Mill Air Utazási Iroda
5000 Szolnok, Szapáry u.23.

Romcar Travel
7100 Szekszárd Széchenyi u. 18-20.

OTP Travel Kft. Debrecen
4025 Debrecen, Csapó u. 40..

OTP Travel Kft. Győr
9022 Győr, Bajcsy Zs. UT 52 / b.

OTP Travel Kft. Kaposvár
7400 Kaposvár, Széchenyi tér 2.

OTP Travel Kft. Kecskemét
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.

OTP Travel Kft. Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza, Hősök tere 2.

OTP Travel Kft. Salgótarján
3100 Salgótarján, Rákóczi út 12.

OTP Travel Kft. Szeged
6720 Szeged, Kárász u. 15.

PLT Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, Fő u. 17.

PLT Szombathely
9700 Szombathely, Fő tér 3.

PLT Veszprém
8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

PLT Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 45.

Auchan Miskolc
3527 Miskolc, József Attila utca 87.

Tourinform Békéscsaba
5600 Békéscsaba, Szent István tér 9.


A Ticket Express Fővárosi office:

Ticket Express Dalszínház
1061 Budapest, Dalszínház utca 10.
HP: 10 - 18
+ 36-30-30-30-999
info@tex.hu

Ticket Express - SYMA Jegypénztár (Dózsa György út felől)
1146 Budapest, Dózsa György út 1.
HP: 9.00-17.00
Ebédszünet: 13.00-13.30
+ 36-30-30-30-999
info@tex.hu

Ticket Express – WestEnd (Információs pult mellett)
1132 Budapest, Váci út
HP .: 11:00 - 19: 00
Szo: 11-16
+ 36-30-30-30-999
info@tex.hu

Ticket Express - bálna
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
I. emelet, mozgólépcső mellett
HP: 10: 00-18: 00
Szo: 11:00-15:00

2014. szeptember 21., vasárnap

9. a világranglistán az Újpest - Fradi derbi

Angol rövidfilmkészítők népszerűsítik a budapesti rangadót.
Ősrégi politikai ellentét a két szurkolótábor között.

A futballrajongó kelet-londoni filmesek a világ kilencedik legnagyobb derbijeként tartják számon az Újpest-FTC összecsapást. Az egyik készítő kilátogat a 215. budapesti találkozóra.

A világ legnagyobb futballütközetei között tartják számon az Újpest-Ferencváros meccset. Többféle rangsor is létezik. A brit bulvárlap, a Daily Mail egy korábbi listáján a 21., míg egy friss rangsorban az igen előkelő kilencedik helyet foglalja el a budapesti rangadó. Utóbbit egy Copa90 nevű, kelet-londoni futballszerető filmescsoport állította össze.
A legnagyobb videomegosztóra feltöltött filmjükben az évszázados múltra visszatekintő összecsapás kapcsán kiemelik, hogy a két csapat szurkolótábora között a politika teremtett kibékíthetetlen ellentétet.
Miközben az Újpest egy időben a Belügyminisztérium klubja volt, a Fradi mindig is a nép csapatának számított. A brit filmesek meglátása szerint ez a feszültség a mai napig tette érhető. Érdekesség, hogy a derbiket rangsoroló összeállításban narrátorként szereplő Eli Mengem a Twitter-oldalán tette közé, hogy csütörtök óta Magyarországon tartózkodik, és természetesen felvételeket készít a 215. fővárosi derbiről. Elképzelhető, hogy azzal nem volt tisztában: a ferencvárosi drukkerek kemény magja ez alkalommal bojkottálja a rangadót.

Felszerettem volna tenni a Copa90 nevű filmescsoport rövidfilmjét a derby-ről, de sajnos nem találtam meg a népszerű közösségi videómegosztó oldalán, ezért egy régebbi felvételt tennék fel, amely hűen visszaadja a rangadó hangulatát.


És végül a Copa90 által összeállított derbik rangsorra

Lista
  1. Partizan Beograd - Crvena Zvezda (Szerbia)
  2. Boca Juniors - River Plate (Argentína)
  3. Celtic - Rangers (Skócia)
  4. Flamengo - Fluminense (Brazília)
  5. Al Ahly - Zamalek (Egyiptom)
  6. Roma - Lazio (Olaszország)
  7. Penarol - Nacional (Uruguay)
  8. Barcelona - Real Madrid (Spanyolország)
  9. Újpest - Ferencváros (Magyarország)
  10. Galatasaray - Fenerbache (Törökország)

Nemzetközi rangadó

Jön a lilák és a zöldek csatája a futball NB I-ben.




















Összesen 27 légióst foglalkoztat az Újpest és a Ferencváros focicsapata.


Szerb vonal
Az Újpestnek három szerb
focistája is van a keretben,
míg a kispadon Nebojsa
Vignjevics ül
Tehetség
A lilákat a macedón utánpótlás-válogatott
Enis Bardhi is erősítheti a mai meccsen
Bő egy hete a kontinentális stadionokat is bejáró Copa90 produkció a nemzetközi futball tíz legnagyobb rangadója közé választotta a magyar derbit, az Újpest és a Ferencváros összecsapását. Ns, kis túlzással valóban nemzetközi csatává nőtte ki magát a lilák és a zöldek mai (Duna Tv, 16.30) bajnoki rangadója. A két klub rengeteg, 27 légióst alkalmaz. A liláknál 16 külföldi: három szerb, Marko Dmitrovics, Filip Sztaniszavljevics és Dusan Vasziljevics, két-két belga, Jonathan Heris és Jérémy Serwy és montenegrói, Nebojsa Koszovics és Bojan Sankovic, egy-egy uruguayi, Rodrigo Rojo, orosz, Szandro Cvejba, francia, Loic Nego, albán, Berat Ahmeti, spanyol, Dani Poce, macedón, Enis Bardhi, bosnyák, Asmir Suljic, finn, Aristota Mboma, illetve nigériai, Kim Ojo rúgja a bőrt. Az edző, Nebojsa Vignjevics pedig szintén Szerbiából jött.

Mielőtt az Újpesthez érkeztem, rengeteget hallottam a Ferencváros elleni rangadóról - emlékezett vissza Vignjevics. - Azonban csak akkor lehetett valóban átérezni a hangulatát, amikor a kispadon magam is átélhettem ezeket a nagyszerű pillanatokat. Tudom, hogy ez a meccs mindkét klub életében fontos, ezért szeretnénk nyerni hazai pályán.


Koncentráltan!
Dél-amerikai
A ferencvárosi támadó, Somália az amerikai kontinenst képviseli
a mai derbin
Együtt
Az FTC-t német edzők irányítják: balra Thomas Doll,
mellette segítője Ralf Zumdick
A zöld-fehéreknél 11 futballista érkezett a határokon túlról: két horvát, Mateo Pavlovic és Tomislav Havojic, valamint német, Benjamin Lauth és Philipp Bönig, illetve egy-egy osztrák, Emir Dilaver, lengyel, Michal Nalepa, spanyol David Mateos, szerb Vladan Csukics, svájci, Stjepan Kukurozovic, brazil, Somália és belga, Roland Lamah található a keretben. A vezetőedző, Thomas Doll német.

Az ilyen rangadókon nem mindig a jobb csapat nyer, a pillanatnyi forma dönthet - mondta a fradi.hu-nak Emir Dilaver, aki hazájában egy másik lila-zöld rangadón, az Austria és a Rapid bécsi derbijén már hatszor pályára lépett. - Mindent megteszünk a sikerért!

Kommentár
Szomorú vasárnap

Szólhatna ez a meccs is a gólokról!
Mint ahogy a két ősi rivális, az Újpest és a Fradi párharcainak sokasága szólt csodás találatokról, gólzáporos győzelmekről, vagy éppen nagy zakókról. A két csapat drukkerei ma is fülig érő szájjal - vagy éppen borzongva - mesélik fiaiknak, unokáiknak, hogy ők bizony ott voltak, amikor a Dózsa 1976-ban 8:3-ra verte a Fradit, amikor a zöldek 1979-ben 7:1-es meccsel vágtak vissza, amikor 1990-ben 5:0-ra nyert a Fradi a Megyeri úton, netán 2010-ben, amikor 6:0-ra gázolta le riválisát az Újpest.

Szólhatna ez a meccs is a sztárokról!
A két gárda összecsapásain egykor Szusza, Göröcs, Dunai, Fazekas és Törőcsik nézett farkasszemet Sárosival, Kocsissal, Alberttal, Vargával és Nyilasival. A lilák és a zöldek legjobbjai évtizedeken át feszültek egymásnak a bajnokikon, majd küzdöttek egymás oldalán a válogatottban...

Ez a meccs azonban a légiósokról, a szurkolói kártyáról és a vénaszkennerről szól majd!

A kispadok mellől Vignjevics és Doll irányítja majd a világ minden tájáról verbuvált újpestieket és fradistákat. A lelátók zöld fele biztosan foghíjas lesz, mert a Fradi szervezett szurkolói csoportjai a vénaszkenner ellen tüntetve el sem mennek a derbire. S ki tudja, a lila oldalon mennyien lettek volna, ha a klub nem kap februárig haladékot a szurkolói kártya bevezetésére...

A mai Újpest - Fradiban egy kicsit benne van a magyar foci minden gondja. S bárhogy alakul az eredmény, egy kicsit azért szomorú lesz ez a vasárnap.

Vélemény
"Teljesen kivagyok, hogy nem játszhatok"
Kabát Péter, az Újpest labdarúgócsapatának támadója mondta ezt, aki sérülés miatt csak a lelátóról figyeli a mai Újpest - FTC focirangadót. A korábbi válogatott támadó így is biztos együttese sikerében.


2014. szeptember 20., szombat

A hatalom árnyékában: Sebes Gusztáv, az Aranycsapat kapitánya

Dokumentumok és kortárs visszaemlékezések

Futballünnepre készült a világ. Ráadásul a világbajnokság színhelye Brazília volt, az az ország, ahol valamennyi kisgyerek rúgja a labdát. A sportág rajongói alig várták már, hogy útjára induljon a labda, amelynek varázslatos repülése hosszú ideje megbabonázza a híveit. Brazília emlékezetes világbajnokságra készült, és ilyenkor előveszik az annaleseket, hogy visszaemlékezhessenek a múltra, amely hála Istennek - az Aranycsapat révén - bennünket, magyarokat is érint. Peregjenek hát alább a sorok, amelyek Puskásék dicsőségéről szólnak, de ezúttal a csapat egykori szövetségi kapitányára, Sebes Gusztávra fókuszálva, személyiségén keresztül próbáljuk meg érzékeltetni, mi van az eredmények mögött.


Sebes munkásmozgalmi múltjáról
Az alábbi dokumentum 1945 elejéről származik, s egy 13x16 centiméteres kemény papírlapra gépelték, amikor a budapesti harcok még folytak. Az egyik oldalon magyarul, a másikon oroszul (kézírással) olvasható ugyanaz a szöveg. Viszont mindkét oldalra orosz nyelvű pecsétet ütöttek. Középütt - nyilván a sok használat miatt - már csak a ragasztópapír tartja össze.
A szöveg:
Magyar Kommunista Párt
Budafoki szervezete
Nyílt parancs

Jelen nyílt parancs felmutatóját, Sebes Gusztávot megbízom a Magyar Kommunista Párt budafoki szervezete részéről, hogy összeköttetést létesítsen a Központi Kommunista Pártszervezettel.
Budafok, 1945. február 1.
(Olvashatatlan aláírás)

A következő lapon (aránylag ez is kemény, de kétszer akkora, mint az előző, és a hajtás mentén szintén ragasztópapír védi) egymás alatt a magyar és orosz szöveg, amellyel már 1945. március 24-én hatalmat adnak Sebes Gusztáv kezébe.
A szöveg:
Magyar Kommunista Párt
Központi Vezetősége
Budapest, VIII., Tisza Kálmán tér 27.
Budapest, 1945. III. 24.

A Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének Szervezési Osztálya igazolja, hogy Sebes Gusztáv elvtárs Budafok járási vezetőségének titkára. Sebes elvtársnak jogában áll a járás területén lévő községek kommunista pártszervezeteit leellenőrizni, utasítással és tanáccsal ellátni. Amennyiben a körülmények megkívánják, a vezetőség egyes személyeit, vagy az egész vezetőséget kicserélheti.
Kérjük az Elvtársakat, hogy Sebes elvtársat munkájában támogassák.
Kovács István
a szervezési osztály titkára
(Pecsét; az orosz nyelvű szöveg alatt két pecsét.)

Láthatjuk tehát, hogy Sebes Gusztáv idejekorán nagy hatalmat kapott, hiszen "a vezetőség egyes személyeit vagy az egész vezetőséget kicserélheti".
1949. január 10-én dr. Ries István országos elnök aláírta Sebes kinevezését a szövetségi kapitányi posztra.

[Szepesi György]
-Tehát azt mondod, hogy Sebes Gusztáv nem elsősorban munkásmozgalmi múltja miatt lépett előre a magyar sportban, hanem fordítva történt?
-Igen. Nyugodt lelkiismerettel állítom. Ellenben ezt a politikai szerepvállalást fel tudta használni a magyar sport és mindenekelőtt a futball érdekében, és sok mindent el tudott érni vele... 1951-ben, amikor a vasfüggöny miatt a legnehezebb helyzetben volt a magyar sport és benne a labdarúgás is, még Sebes se tehetett többet. Ha jól emlékszem, mindössze három válogatott mérkőzést játszottunk, mégpedig a lengyelekkel, a csehekkel és a finnekkel. Ugyanakkor - a felkészült politikai légkör ellenére - nagyon jó volt futballban a kapcsolatunk osztrák szomszédunkkal. Tehát még egyszer: Sebes Gusztáv a sport előrelendítése érdekében használta fel pártmúltját, és nem fordítva. Ez a szilárd meggyőződésem.
-Tudniillik éppen azzal vádolták, hogy pártmúltjának köszönhet mindent.
-Világos, de én a saját véleményemet mondom. Viszont az, hogy őt 1951-ben kinevezték az OTSB [Országos Testnevelési és Sport Bizottság] elnökhelyettesének, ez súlyos tévedés volt! Az emberi adottságok félreismerése. Na most, a felkínált széket vagy elfogadja valaki, vagy nem. Őtőle nem vártam el, hogy fölmérje a saját képességeit. De alapjában véve az OTSB elnökhelyettesi székében is szövetségi kapitány volt. Véleményem szerint Sebest meg kellett volna hagyni a szövetségi kapitányi beosztásban, és nem megbízni funkcióval. Megzavarta, hogy olyan hatalmat adtak a kezébe, amivel nem is tudott élni, vagy ha élt, akkor nem igazán jól élt vele.

Sebes kapcsolata a játékosokkal
[Hidegkuti Nándor]
-Sebest szerették a játékosok?
-Általában igen.
-Miért?
-Mert sok mindent elintézett. Olyan dolgokat, amikre mások nem lettek volna képesek. Az igazság az, hogy neki nagyon nagy szava volt Farkas Mihálynál! Ha akadt valamilyen probléma, az ember csak szólt Guszti bácsinak, aki mindjárt ment Farkas Mihályhoz. Például Palotás Péternek lakás kellett. Farkas megígérte, hogy ha nyerünk a Wembley-ben, kap egy lakást.
-Meg is kapta?
-Igen. "Guszti bácsi, megnyertük a meccset, szeretnék megnősülni - mondta Péter - , Farkas elvtárs megígérte..." "Jó rendben. el van intézve." És Sebes ment Farkas Mihályhoz. "Farkas elvtárs, ígértél egy lakást..." "Mondja meg, melyiket akarja..." A Pozsonyi úton volt egy üres lakás, már oda is adták neki. Szóval minden egyes játékosnak megpróbálta elintézni azt, amire feltétlenül szüksége volt. Aztán akadtak egyesek, akik nem kedvelték Guszti bácsit. Ő nem kiabált, de ha valaki rossz fát tett a tűzre, gondolkodás nélkül félretette. Nagyon szerette a sportszerű játékosokat, akik éltek-haltak a futballért. Ezért volt példaképe Bozsik, aki a szó szoros értelmében meg is valósította ezt. Cucu úgy élt, ahogy kellett, a hangját is alig lehetett hallani, legfeljebb felrúgta a pályán a palit. [A sétákon általában Bozsik társaságát kereste.]
-Volt-e Sebesnek emberi gyengéje?
-Nem hiszem. Ő annyira sportszerű életet élt. Nem ivott, nem dohányzott, és mindig ment haza a családjához. Neki az volt az elve, hogy ha egy játékos tíz évig az élvonalban futballozik, adjon is ki mindent magából, és szerezze meg magának, ami lehetséges.
- És ha más a kapitány az ötvenes években?
- Akkortájt nagyon sok politikai vezető szeretett volna beleszólni abba, hogyan álljon fel a csapat. A Vasasnál például többen is, állandóan. "Az én csapatomban játsszon ez..., az én csapatomban játsszon az..." De Farkas Mihály is mondogatta: "Ez játsszon... az játsszon." Farkas kijött szombaton a szigetre, ott voltunk edzőtáborban, s mindjárt megkérdezte: "Guszti, ki fog játszani?" Ez és ez. S akkor megpróbált valamit szólni. "Ez az én dolgom, Farkas elvtárs" - intette le csendesen Sebes. Máskor megjegyezte: "Ez a csapat az enyém, ezért a csapatért én vagyok a felelős." És senkit nem engedett az összeállításba beleszólni. Ha más a kapitány? Lehet, hogy a sok éhes farkas között elszabadul a pokol.
Egyértelmű, hogy Sebes nem szerette Grosics Gyulát, aki sohasem rejtette véka alá a véleményét, s akit egyedül a csapatban (!) magázott. A kapus 1949-es disszidálási szándékától kezdve egész honvédos pályafutása végéig érezte a szövetségi kapitány ellenszenvét. Mivel azonban a legjobb hálóőr volt, nem lehetett kihagyni a válogatottból. Az 1954-es világbajnoki csatavesztést követően azonban - egy busznyi csempészáru elfogása után - Sebes lecsapott rá, és benne volt a keze Grosics hosszú eltiltásában. Ma is döbbenetes, amit Komáromi Tibor, a belügy szolgálatában álló újpesti kapus mondott el nekem, nevezetesen, hogy Sebes hamis tanúzásra akarta rávenni, és a B válogatott bécsi mérkőzéséről hazatérve azt ajánlotta neki: ismerje be, hogy ő is Grosics Gyulának hozta az árut! "Nem kedveltem Gyulát, de nem tudtam azt mondani, hogy neki hoztam - így Komáromi - , képtelen lettem volna ilyen áron megvásárolni a jövőm."
Hasonló ellenszenvet érzett a szövetségi kapitány a szókimondó Czibor Zoltánnal szemben is.
Hatalma csúcsán

[Czibor Zoltán]
- A játékosoknak nem kellett Sebestől tartaniuk?
- Soha! Az, hogy velem baja volt, az megint más. Tetszett a stílusom vagy nem tetszett neki, vagy Puskás azt mondta: "Ez elmegy mindig csavarogni..."
- Ha nem Sebes ennek a csapatnak a kapitánya, hanem valaki más, például Kalmár Jenő vagy Bukovi, akkor is feljutott volna az Aranycsapat a hegy csúcsára?
- Nem tudom... Az azonban tény, hogy nemcsak tizenegy játékos volt abban az időben Magyarországon az élvonalban, hanem akadt legalább ötven ilyen futballista.

Nem kedvelte a szövetségi kapitány Sándor Csikart sem, aki egy alkalommal kikérte magának - és ez ma hihetetlenül hangzik - , hogy Sebes beleszóljon abba: a felesége kirúzsozza-e a száját vagy sem. Szó szerint a bosszúállás hajtotta a szövetségi kapitányt, amikor 1954-es világbajnoki keretbe nem is nevezte Sándort, akinek - és ez sokak véleménye - a németek elleni döntőn fontos szerep juthatott volna...

[Hidegkuti Nándor]
- Csikarnak szabad szája volt. Ha valami nem tetszett, már mondta is... Sopk dologban igaza volt, de hangoskodott, s ezért nem szerette Sebes. Pedig ha játszik a végén, meggyőződésem, hogy nyerünk. Hihetetlenül gyors volt, erőszakos, rugalmas, ő tényleg meg tudott halni a pályán.

Érdekes, hogy Puskás - a szövetségi kapitány másik kedvence Bozsik mellett - sem mondott soha semmi rosszat Sebesről. Magam is rákérdeztem erre.

[Puskás Ferenc]
- Te voltál Sebes Gusztáv kedvenceinek egyike...
- Én nem tudom... Guszti bácsit kellett volna megkérdezni, hogy kedvence voltam-e. Kétségtelen, hogy mindig a legjobb barátságban voltunk. Apámnak is jó barátja volt. Minden játékost szeretett, aztán esetleg az egyik jobban tetszett neki, mint a másik. Akadtak olyan dolgok, amelyeknek a háttere sohasem derült ki... [Sokat sejtető mondat!] Guszti bácsi aranyos ember volt, én nem tudok rá rosszat mondani.

Sebes kapcsolata edzőtársaival
Az országos labdarúgó-értekezleten beszél
1951. január 28-án
[Mándi Attila]
- Hogyan jellemeznéd édesapád, Mándi Gyula és Sebes Gusztáv kapcsolatát?
- Édesapám 1914-től 1919-ig a Fradiban játszott, utána 1926-ig az MTK-ban, majd 1937-ig a profi Hungáriában. Kilencszeres bajnokcsapat tagja. Az MTK-nak, majd a Hungáriának több aranycsapata volt; híres csatársora az első aranycsapatban: Braun, Molnár, Opata, Jeny. A harmincas évek közepétől számítható az első aranycsapat feltűnése, amelyben négy-öt évig játszott apám Sebessel együtt. Ez határozta meg a kapcsolatukat. Később, már Puskásék mellett, Sebes rendkívül távolságtartó ember lett; ezzel együtt végtelenül nyugodt, higgadt. Az ötvenes években apám a maga kispolgári származásával - korábban üzlete volt, tőzsdeügynök is - nem nagyon ugrálhatott. Családja volt. Sebes maga mellé vette, és megvédte a furkálódásoktól. Mert be kell vallanom, hogy nekünk legalább akkora izgalmat okozott, hogy a meccs előtt meg ne fúrják apámat, mint maga a mérkőzés. Hát gondold meg, hányan akarták az állását megszerezni! De Sebes megvédte mindennel szemben, s ezért apám lojalitására számíthatott. A véleményét - négyszemközt - valószínűleg mindig elmondta, s amit Guszti bácsi akart, elfogadott. S ha mégsem, apám nem ment el máshová panaszkodni, mert ebben az esetben nem sokáig maradt volna meg az állásában. De nem is volt ilyen típusú ember.
- Mivel magyarázod, hogy csak Sebes név emelkedett szárnyra, s Mándi, aki ott volt mellette, az "állami edző" árnyékában maradt?
- Az Aranycsapat létrehozása Sebes Gusztáv nevéhez fűződik. A politikai vezetőkkel - Rákosival, Farkas Mihállyal - kizárólag ő tartotta a kapcsolatot. A sajtónak is ő nyilatkozott, most függetlenül attól, hogy szakmailag apám is véleményt mondott.
- Az elvesztett világbajnoki döntő után milyen állapotban érkezett az édesapád haza?
- Katasztrofális állapotban volt. Érdekes módon ekkor mutatkozott meg, hogy mennyire Sebesnek tulajdonították az Aranycsapatot. Ismeretes, hogy a lakása veszélyben forgott, majd rendőrök őrizték, miközben apám sértetlenül sétált a Nagykörúton. Az emberek odamentek hozzá, és sírva kérdezték: "Gyula bácsi, mi történt?" Tehát nem érezte magát veszélyben. A kutya se bántotta.

[Szepesi György]
- Bukovi sérelmezte, hogy a világbajnokságon a magyar csapat egyetlen mérkőzését sem látta! Mais állom, hogy én sokkal jobban bevontam volna Bukovit az előkészítésbe. Isten látja lelkem, nem akarom Mándi Gyula bácsi emlékét megbántani,de... ő Gusztival mindenben egyetértett. Tehát azok voltak mellette, akik mindenre azt mondták, hogy igen. Az egyetlen, aki esetleg azt mondta volna, hogy nem így, hanem úgy, az Bukovi volt. Az összes kint lévő edző közül Bukovi lehetett volna szoros partnerségben vele. Ha Sebes Gusztáv nem hatalmi pozícióból szövetségi kapitány, akkor talán msáként alakul a kapcsolat Bukovival ás másokkal.

Sebes kapcsolata a vezetőkkel
[Szepesi György]
- Sebes ellentéte a sporthivatal elnökével, Hegyi Gyulával elég éles volt. Ezt az ellentétet Kutas István, az OTSB vezetője szította a két ember között. Ő nem szerette Sebes Gusztávot, analfabétának tartotta, nem becsülte sokra. De hát ez az ő dolga volt.
- Az ellentét a háttérben szítódott, vagy pedig a nyílt színen zajlott?
- A háttérben. Nem jelent meg a nyílt színen. Talán az egyetlen nyílt színi összecsapás közöttük a világbajnoki döntő után volt, amikor Hegyi így fakadt ki: "Én megmondtam neked, hogy ezt nem így kell csinálni. Hibát követtél el!"
- Sebes mit válaszolt Hegyinek?
- Nem mondott semmit. Össze volt törve.

[Barcs Sándor, 1950 és 1963 között a magyar labdarúgó szövetség elnöke]
- Hegyi jellemtelen ember volt! Mindenkinek igazat adott - kivéve a kisembereknek -, a vele egyenrangúakkal szemben meghunyászkodott. Sebes a Hungáriában futballozott, aztán mint volt kommunistát kiemelték, és a szakszervezetek, a SZOT sportosztályához került. Hegyi ellenben hiosszú ideig a Vasasnál volt intéző. annál a Vasasnál, amelyik egy időben - az MTK megszűnése után - politikai funkciót is betöltött.
- Mi volt kettőjük között a feszültség igazi oka?
- A konfliktus magva az volt, hogy Sebesnek nagyobb volt a reputációja nemzetközi körökben. Azt hitték, hogy ő a nagy menedzser, a produkciók atyja. Ugyanakkor a vezetők, a kormány, a Titkárság tagjai sohasem Sebest hívták, mindig a hivatal elnökét, Hegyi Gyulát. Moszkvából jött ez a divat, hogy mindig a főnöknek, a nacsalnyiknak kell szólni. És Sebessel nem törődtek annyit. Ez viszont irritálta Sebes Gusztávot, hogy miért nem ő az, aki... "Gyula összevissza beszél" - mondta gyakran.

Sporttörténeti kiállítás a Jégpálya épületében 1976 júniusában.
Balról: Sebes, Bozsik, Grosics, Dunai II
[Feleki László, a Népsport egykori főszerkesztője]
- Rákosinak volt néhány kedvence a közéletben. Az egyik Hegyi Gyula volt. A régi, szakszervezetben dolgozó emberek. Egy állami fogadáson például Rákosi mindig maga köré ültette őket. Hegyinek nagyon szép hangja volt, és így könnyebben ment a nótázás is. Ezért volt Hegyi talán az egyetlen magyar sportvezető a korszakban, aki ha felvette a K-telefont, bekapcsolták Rákosihoz.
- Magától értetődő, hogy ebből eredően, ha nem is rivalizálás, de megkülönböztetett helyzet állt elő a sporthierarchiában.
- Hegyi Gyulának két lehetősége volt, hogy ha akarta volna, eltiporhatta volna Sebes Gusztávot. Az egyik lehetőség a labdarúgó-világbajnokság után adódott, függetlenül attól, hogy a politikai vezetés deklarálta: nem történt semmi baj, csupán egyetlen mérkőzést vesztett el a csapat. Rákosi Tatán mondta azt az emlékezetes beszédét, amely ma már nevetségesnek tűnik, hogy ugyanis az imperialisták mesterkedése következtében nekünk a brazilokkal és az uruguayiakkal kellett játszanunk, meg azokkal a németekkel, akiket egyszer már megvertünk. A másik lehetőség Hegyi számára 1956 nyarán kínálkozott, amikor mondhatta volna, hogy neki Sebes Gusztáv se elnökhelyettesnek, se szövetségi kapitánynak nem kell. De nem mondta. Pedig akkor már Farkas Mihály sem volt potenciális erő.
- Ez utóbbit használta ki viszont Barcs Sándor, amikor koncentrált támadást indított a szövetségi kapitány ellen. Érdekes, a világbajnokság alatt is volt az MLSZ-ben egy hamvában holt kísérletük...
- Mindenki tudta, hogy amíg a csapat eredményes, nem lehet hozzányúlni Sebeshez, de az 1956-os év rossz szériája megadta az alaphangot. Állítólag 1956-ban Hegyi kijelentette: "Eddig elvittük a hátunkon, ezután is elvisszük... Én nem fogok olyat lépni, amivel a későbbiekben a lelkiismeretem előtt nem tudok elszámolni." S így maradt meg Sebes elnökhelyettesnek 1956 végéig, miközben az év nyarán megszűnt szövetségi kapitány lenni, és Bukovi Nándor vette át a feladatkört. 
Farkas Mihály a világbajnoki döntő előtt kijelentette: "Napóleon óta nem volt ilyen stratéga, mint Sebes." Sebes viszont azt mondhatta volna a világbajnoki csatavesztés után Napóleon szavaival: "Az embernek nincsenek barátai, csak a szerencséjének."

Sebes szakértelméről
[Szepesi György]
- Ott voltam a halálos ágyánál. MLSZ-elnökként még vittem egy kis ajándékot, mert azt mondták, hogy... De már nem volt magánál. Ha jól vettem ki a szavait, ez jött vissza, hogy... mint egy vízió, a 3:2, hogy miért vesztettünk... Hogy Öcsi... Szóval ezeket éreztem benne. Most vagy beleértettem, vagy jól értettem, mert hörgött szegény.
- Mik voltak az erényei?
- Hallatlanul szívós, munkabíró, a futball volt az igazi szenvedélye, ennek áldozta az életét, ha kellett, a családját. Egy kicsit mindig az volt az érzésem, hogy azzal a csodálattal nézte a nagyobb játékosokat, azzal a szenvedélyes szeretettel, hogy ő soha nem lehetett az. Ebben felismerte a maga képességeit. Szeretett volna olyan lenni, mint Puskás, azért volt a "gyereke", mert csodálta benne azt, amit sohasem tudott elérni. Ez az egyik. A másik, hogy hallatlan jó érzékkel mint volt játékos tudta, hogyan kell bánnia a játékosokkal. Tehát pontosan a tudatában volt annak, hogy mit engedhet meg egy Puskásnak, és mit egy Palotás Péternek. És erre rá is vezette a játékosokat. Megkülönböztetett módszerrel foglalkozott velük. A harmadik, hogy Sebes sohasem hagyta figyelmen kívül a családot.
- Nagyon sokan megkérdőjelezik Sebes szakértelmét. "Nem értett hozzá" - mondják.
- A csapatépítés külön kategória. Szegény Sándor Csikarnak élete végéig az a fóbiája, hogy gyűlölte Sebes. holott talán jobban szerette, mint Budait, mert Csikar is MTK-s volt, és Sebes sohasem tagadta meg régi klubját. Úgy érezte azonban, hogy Sándor játéka nem az a kvalitás,mint... Ez nagy tévedése volt! De Zakariásban nem tévedett, Buzánszkyban nem tévedett, amikor Rudas Feri sérülése után behozta. És Lórántban sem, amikor őt választotta és nem Börzseit. Vagy Grosicsban sem tévedett. Sebes választhatta volna Gellért, Ilkut vagy Henni Gézát; utóbbi a legnagyobb kapus volt a három között, a legrugalmasabb, a legokosabb, a legintelligensebb mindenfajta vonatkozásban. Mégis úgy látta, hogy Grosics adottságai jobban illeszkednek ehhez a csapathoz. Henniben biztos egy kis bohócot is látott...
- Következésképpen megtalálta a fogaskerekeket.
- És egyetlen kivétellel - ez Sándor Csikar - megtalálta a fogaskerekeket. Teljes elismerésem Csikaré; én is meg volnék bántva az ő helyében, de nem személyi indulatokat keresek mögötte. Mint ahogy azt keresik..., hanem egy rossz "húzást".
- De nem Csikar volt az egyetlen, akivel Sebes nem volt egy hullámhosszon. Cziborral sem jött ki mindig.
- Igen, de Czibor végig tagja volt a csapatának.
- Leszámítva a végén... "A közvélemény Czibor után kiáltott, akit balszélsőként szeretett volna látni, Sebes azonban már hónapok óta egy szüt sem váltott vele." Csak téged idéztelek.
- De nem a játéka miatt hagyta ki... Grosics is védett végig, az eltiltásáig...
- És az a tény, hogy "a győzelem dicsőségét senkivel sem akarta megosztani"?
- Sebes azt szerette volna, ha ez a világbajnoki siker csak az ő nevéhez fűződik. Herberger is magának tulajdonította a német győzelmet. Sohasem az elnök aratja le ababért. Ez is törvényszerű.
- A műveltsége viszont támadható.
- Nagyon büszke volt arra, hogy tud franciául, hogy művelt ember...
- Mi is tudjuk, és sokan, hogy csak szeretett volna művelt lenni, franciául is gyengén beszélt.
- Igen, itt lehet olyan pontokat találni, amelyek sebezhetők. Ha ez a műveltség nagyobb, megalapozottabb... De ezek utólagos belemagyarázások! Kétségtelen, hogy nagyon hiú ember volt, és végső soron nem tudott felülemelkedni azokon, akik őt bírálták, támadták és bántották. A bántást viselte élete végéig. De nemcsak a "futballbántásokon" nem tudott felülemelkedni, semmilyen  bántáson. Több mint három évtizedig élt úgy, hogy nem azt kereste, ki mond róla egy jó szót, hanem ki mond róla rosszat. Hogy azzal szemben fel tudja venni a harcot. Ez egy szörnyű nehéz élet volt. Az életben nagyon sok kisebbségi érzéssel küzdött - hát ki kell mondani... ki kell mondani... -, mint játékos küzdött, mint vezető küzdött, mint az olyan ember, aki nagyobbra méretezett öltönyt kapott, mint ami ráillene.

Sebes (Scharenpeck) Gusztáv
1906-1986

Az utolsó években
Labdarúgó, mesteredző, szövetségi kapitány, sportvezető. A húszas évek elején a Vasasban játszott, majd - megélhetési okok miatt - 1924 nyarán Franciaországba ment, ahol kis csapatokban szerepelt (a Magyar Szervezett Munkások Dalárdájából alakult "Vándorló Vademberek" - Sauvages Nomades - a Francia Munkás Sportszövetség bajnokságában indult, 1925-26; a Club Olympique Billancourt, 1926-27 - a Renault-gyár gárdája volt). 1927 novemberében tért haza, és az MTK, illetve annak profi alakulata, a Hungária FC labdarúgója lett. A Hungária FC jobbfedezeteként 1936-ban egyszer szereplet a válogatottban. Klubjával három bajnoki aranyérmet nyert (1929, 1936, 1937).
1946-ban az MKP sportosztályának munkatársa, majd a SZOT sportosztályának vezetője (1947-50) és az OTSB elnökhelyettese (1951-56), a MOB elnöke (1948-1951) volt. A válogatott mellett edzőként (1945-49), majd 1956-ig szövetségi kapitányként tevékenykedett. Pontosabban 1948. szeptember 9-től - Gallowich Tibor után - a Sebes Gusztáv, Kléber Gábor, Mandik Béla trió irányította a válogatottat négy mérkőzésen. 1949. április 10., a cshszlovákoktól elszenvedett 5:2-es vereség után egyedüliként Sebes lett az Aranycsapat szövetségi kapitánya. 1950. június 4-től (Lengyelország - Magyarország 2:5) 33 mérkőzésen keresztül nem szenvedett vereséget a magyar Aranycsapat!
Sebes vezette sikerre a helsinki olimpián a válogatottat, vele nyertek Európa-bajnokságot Rómában, és győzték le kétszer is az angol válogatottat (6:3, 7:1). Miközben az 1954-es világbajnokságon győztes német válogatott 1954. október 10. és 1956. december 23. között 17 mérkőzéséből 12-t elveszített, ötöt megnyert és egyszer döntetlenül mérkőzött.
Sebest 1954-ben az UEFA egyik alapító tagjaként annak alelnökévé választották, ezt a tisztséget 1960-ig töltötte be. 1956-ban megvált a válogatottól. 1957-től szaktanácsadóként dolgozott élvonalbeli csapatoknál (Tatabánya, Bp. Honvéd, U. Dózsa).